Egy nemrégiben készült közvélemény-kutatás szerint a szerbiai lakosság közel kétharmada az előrehozott választásokban látja a politikai válság megoldását. Még a kormányzó pártok szavazóinak csaknem egyharmada is úgy véli, ideje lenne új választásokat kiírni.
A felmérés alapján, ha most tartanának választásokat, azok szinte népszavazásszerű hangulatban zajlanának: a választók egy része Aleksandar Vučić elnök mögött sorakozna fel, míg a másik oldal az újvidéki vasútállomáson történt katasztrófa nyomán kibontakozott tiltakozásokat vezető egyetemisták és a változást követelők tábora lenne.
Az egyetemisták által vezetett (leendő) lista jelenleg 44 százalékos támogatottságon áll, míg Vučićékat csupán 32 százalék támogatja.
A társadalom megosztottságát jól jelzi, hogy a megkérdezettek 43 százaléka szerint „nem számít, ki jön Vučić helyére”, 39 százalék viszont attól tart, hogy nélküle rosszabb lenne az ország helyzete.
A tiltakozásokkal kapcsolatban is éles a törésvonal: a lakosság 58 százaléka támogatja a kormányellenes megmozdulásokat, míg 39 százalék elutasítja azokat. A többség úgy látja, hogy az ország rossz irányba halad (több mint 50 százalék szerint), és csak minden harmadik válaszadó gondolja úgy, hogy Szerbia „jó úton jár”. A legtöbben dühöt, aggodalmat és csalódottságot éreznek.
A társadalmi polarizáció a problémák megítélésében is megjelenik: 26 százalék szerint a legnagyobb gond a rendszerszintű korrupció, míg 20 százalék szerint maguk az egyetemisták és az általuk folytatott blokádok jelentik a fő problémát. A válaszadók másik része az államhatalmat és a gazdasági-szociális problémákat említette fő aggodalomként.
A felmérés szerint Vučić támogatóinak többsége idősebb, alacsonyabb végzettségű, és leginkább a kormánypárti médiumokból tájékozódik. Az ő körükben sokan az egyetemistákat látják a társadalmi feszültségek forrásának.
Ezt a közvélemény-kutatást a CRTA szerb civil szervezet végezte, amely hivatalosan a választások tisztaságának, az állami intézmények átláthatóságának a megerősítéséért száll síkra. A szervezet rendszeresen végez közvélemény-kutatásokat, figyeli a választási folyamatokat, és a médiában is aktívan fellép a manipulációk, álhírek és politikai visszaélések ellen.
Ettől eltekintve a fenti felmérést fenntartással kell kezelni, ugyanis az említett szervezettől nem esik távol az elfogultság, aminek következtében olykor kissé mellétrafál az eredményekkel. Továbbá azt is figyelembe kell venni, hogy még mindig nem lehet tudni, kik kerülnek fel az egyetemi listára. A (potenciális) névsor akár pozitív, akár negatív irányba is elmozdíthatja a politikai kínálat megítélését.
Mint látható, a felmérés nem foglalkozik sem az ellenzéki pártokkal, sem a Szerb Haladó Párt koalíciós partnereivel. Egyértelmű ugyanis, hogy a súlyos szerbiai dráma a haladók (értsd: Vučić) és a leendő egyetemista lista között dől el. A (teljesen bizonytalan) végkimenetel évtizedekre meghatározza, megpecsételi majd az itteni lakosság, köztük a délvidéki magyarság sorsát is.
Végleg kiderülhet, mennyire vonzzák egymást az ellentétek
Az egyetemi lista összetételét továbbra is homály fedi. Az eddigi megmozdulásokból és médianyilatkozatokból arra lehet következtetni, hogy ideológiailag heterogén, tarkabarka névsor készül, amely nem lesz egészen mentes a szélsőségektől.
A politikai elemzők egy része úgy véli, hogy ez elkerülhetetlen, mert a Vučić-rezsim megbuktatáshoz szükséges a társadalom legszélesebb, legkülönbözőbb rétegeit is bevonni, megnyerni. Ugyanakkor a súlyos ellentétek akár el is riaszthatják a polgárok nem kis részét.
Az alábbiakban négy olyan jelölt rövid bemutatása következik, akik a nyilvános szerepléseik, az eddigi tüntetéseken és/vagy a médiában és a közösségi hálón történt megnyilvánulásaik, valamint a kuloárokban elhangzottak alapján esélyesek arra, hogy helyet kapjanak a listán, mi több, akár vezetői is legyenek. Persze az is előfordulhat (bár nem valószínű), hogy egyikük sem kerül fel, de ez a kis áttekintés mindenképpen rámutat arra a kiélezett differenciára, amely várható a jelöltek között.
A következő személyekről van szó: Vladan Đokić, Milo Lompar, Jovo Bakić és Emir Kusturica. Mindegyikük más irányt, más eszmevilágot, más stílust képvisel.
Vladan Đokić, a Belgrádi Egyetem rektora az utóbbi években nehéz egyensúlyozásra kényszerült: megőrizni az egyetem autonómiáját egy olyan rendszerben, ahol az állam mindent igyekszik maga alá gyűrni.
Đokić nem forradalmár, de nem is lojalista. Az egyetemisták jogait több alkalommal határozottan védelmezte, ugyanakkor rektori pozíciója miatt óvatosan lavíroz a politikai aknamezőn. Intézményi legitimitása súlyt adhat egy listának, de éppen ez a hivatalos státusz korlátozza is: mennyire lehet valaki a rendszer kritikusa, ha része is annak? Mérsékelt, tárgyalóképes arc, aki hidat képezhet az egyetemek világa és a politikai tér között. De egy egyetemista mozgalom, amely valódi változást akar, talán több lendületet várna tőle.
Sokan tisztességes embernek tartják, de nem túlságosan karizmatikus. A Vučić-rendszer azonban a jelek szerint mégis tart tőle, a kormánymédia leginkább őt démonizálja.
Milo Lompar irodalomtörténész és egyetemi tanár évek óta meghatározó szereplője a szerb kulturális közéletnek. Sokak szemében ő testesíti meg a „nacionalista értelmiség bátorságát”. Szavai szerint ő a „liberális nacionalizmus” képviselője.
Mások viszont a múlt sötét árnyaival szembesítik, például azzal, hogy korábban részt vett Radovan Karadžić elítélt háborús bűnös kötetének bemutatóján. Ez a gesztus az emberi jogokat fontosnak tartó közegben nehezen felejthető. Kétségbe vonja a srebrenicai népirtás tényét és a hágai bíróság kompetenciáját.
Lompar számára a nemzeti önazonosság védelme és az intellektuális szuverenitás a legfontosabb, de kérdés, hogy ezzel a szemlélettel mennyire fér össze egy olyan mozgalom, amely épp a nyitottságot, a pluralizmust és a társadalmi sokszínűséget hirdeti. Ha a lista őt választaná arcának, biztosan nem maradna észrevétlen – de valószínűleg erősen meg is osztaná a közvéleményt.
Jovo Bakić szociológus a baloldali-liberális értelmiség egyik legismertebb és egyben legmegosztóbb figurája. Évek óta szenvedélyesen bírálja a Vučić-rezsimet, az autoritarizmust és a korrupciót, sokszor olyan nyers őszinteséggel, amihez hasonlót kevesen engednek meg maguknak.
Bakić a civil szféra és az egyetemisták természetes szövetségese lehet: támogatja az egyetemista mozgalmat, a sztrájkokat, és nyíltan beszél a társadalmi igazságtalanságokról. Ugyanakkor épp ez a szókimondás a legnagyobb kockázata is: „Eljön az idő, amikor azt a pár tolvajt, akik kifosztották az országot, az utcán fogjuk üldözni” – mondta az egyik interjúban.
Ha a mozgalom radikális változást akar, egyesek szerint Bakić nélkül az nehezen képzelhető el. De ha konszenzust és széles összefogást keres, ő lehet az, aki a leghevesebb vihart hozza magával.
Emir Kusturica híres rendező, aki évtizedeken át úgyszólván a szerb kulturális ikon szerepét próbálta betölteni – egyszerre bohém művész és nacionalista szimbólum.
Többen úgy vélik, súlyosan kompromittálta magát azzal, hogy korábban nyíltan támogatta Vučić rezsimjét, mi több, aktívan részt vett a Szerb Haladó Párt nagygyűlésein. A közelmúltban azonban meglepő fordulatot vett: nyilvánosan szolidaritást vállalt a tiltakozó egyetemistákkal és bírálta a hatalom körül kialakult „bohóckört”.
Kusturica támogatása viszonylag sokat jelent – főleg, ha kulturális szimbolikáról van szó, még akkor is, ha nem mindenki van elragadtatva a filmjeitől. De kérdés, hogy az a figura, aki korábban a hatalom kegyeltje volt, mennyire tud valóban független politikai szereplőként hiteles maradni. Többen azt remélik, hogy most végre még határozottabban és nyíltabban szembefordul azzal a rendszerrel, amely egykor támogatta őt. Mások szerint viszont inkább taktikus távolságtartásról, mint valódi szakításról van szó, s tartanak tőle, hogy akár a leendő egyetemista lista „trójai falova” is lehet belőle.
A fenti négy név együtt akár a szerb közélet tükörképét is képezhetné. Đokić a mérsékelt intézményesség, Lompar a konzervatív nemzeti öntudat, Bakić a radikális társadalmi kritika, Kusturica pedig a kulturális mítosz és a politikai bizonytalanság között lebeg.
Ha a leendő ellenzéki lista összeállítói valóban egyesíteni akarják az egyetemista mozgalmat, az értelmiséget és az elégedetlen társadalmi rétegeket, ezek a személyiségek egyszerre lehetnek az erejük és a gyengéjük.
Szerbia ma nemcsak politikai, hanem erkölcsi és értelmiségi kereszteződésben is áll. Kérdés, hogy ebből az útelágazásból melyik irányba indul el: a kompromisszum, a radikalizmus, a hagyomány vagy az új kezdet felé. Ha előtte egyáltalán sikerül megbuktatni Vučićékat.
Borítókép: Emir Kusturica filmrendező audencián XIV. Leó pápánál 2025. november 15-én / fotó: Filippo MONTEFORTE / AFP
Bejelentkezés