Milyen gazdasági, geopolitikai és társadalmi következményei lesznek Ursula von der Leyen Izraellel kapcsolatos kijelentéseinek? Hogyan tudja szankcionálni az Európai Unió a zsidó államot? Létezik európai terv a kétállamiságra? Milyen jogállami szempontok érvényesülnének az önálló Palesztinában? Hogyan befolyásolja az Európai Bizottság Orbán Viktor és Benjamin Netanjahu barátságát? Ezekről is beszélgettünk Csicsmann László egyetemi tanárral, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatójával.
Utólag sorsszerűnek tűnik, hogy ugyanazon a napon, szeptember 10-én gyilkolták meg az Egyesült Államokban Charlie Kirköt – akire Benjamin Netanjahu „a zsidó állam oroszlánszívű barátjaként” emlékezett –, miközben az Európai Parlament felállva tapsolta meg Izrael lehetséges szankcionálását. Ursula von der Leyen beszédét hallgatva eszembe jutott, hogy 2013 januárjában még a római Colosseum is elsötétült egy magyar országgyűlési képviselő, Gyöngyösi Márton antiszemitának ítélt mondatai miatt. Ha ez a trend így folytatódik, mit hoz még ez az évtized?
A közel-keleti konfliktus alapvetően átpolitizálódott. A gázai kérdés és Izrael megítélése nemcsak az európai országokban, de az Egyesült Államokban is belpolitikai témává vált. Az elmúlt hetekben több európai országban, Hollandiában és Belgiumban is kormányválságok, miniszteri lemondások követték egymást a kérdés kezelése miatt. A törékeny koalíciók számára ma az is sorsdöntő lehet, ki hogyan viszonyul Izraelhez. Ezért vált hangsúlyossá, hogy az egyes politikai pártok, politikai szereplők hogyan pozicionálják magukat a közel-keleti rendezés kapcsán. Az Egyesült Államokban is erős a megosztottság, Donald Trump táborán belül is megjelentek olyan nézetek, amelyek bizonyos ügyekben Izrael magára hagyását sürgetik, különös tekintettel az Irán és Katar elleni támadásokra. Ursula von Leyen beszéde alapvetően nem meglepő. Az elmúlt hónapokban többször világossá tette, növelné a nyomást Izraelre. Ugyanakkor egy végletekig megosztott tagállami környezettel áll szemben, ezért erősen szkeptikus vagyok, hogy mit tud Ursula von der Leyen érdemben elérni, és hogy ez egyáltalán erősíti-e az Európai Unió globális vagy regionális pozícióit. Az Unió az utóbbi években lényegében mellékszereplővé vált a közel-keleti rendezésben. Mindenféle normatív elvekhez ragaszkodik, ami megakadályozza, hogy az események valódi alakítójaként, reálpolitikai szereplőként lépjen fel a Közel-Keleten. Nincs uniós béketerv az asztalon. Többnyire általános alapelvek ismétlődnek, olyanok, mint a kétállami megoldás, amelyek felett számos szempontból eljárt az idő.
Von der Leyen az Európai Bizottság elnökeként szólalt fel Izraellel szemben, intézményi felhatalmazással, vagy inkább egy bizalmi válságba került politikusként, aki így próbál egy politikai hullámot meglovagolni?
Úgy vélem, inkább az utóbbi. Ő maga is elismerte, hogy tagállami felhatalmazás nélkül nehéz ilyen ügyben eljárni. Már csak azért is, mert a kereskedelmi korlátozások és szankciók teljesen eltérő jogi-politikai kategóriák. Ahogy utalt rá, itt aligha lesz egység a 27-ek között. Az időzítés azért is vet fel kérdéseket, mert a nemzetközi térben párhuzamos elmozdulás zajlik. Az ENSZ Közgyűlésén több állam, például Belgium, Franciaország), feltételekhez, a túszok elengedéséhez kötné a palesztin állam elismerésének szándékát, míg mások – így Magyarország, Csehország vagy Görögország – következetesen Izrael mellett állnak, és egyoldalú lépésnek tartják az elismerési hullámot, mert abba nem vonták be az izraeli kormányt, így az nem visz közelebb a gázai konfliktus rendezéséhez. Ebben a megosztottságban külpolitikai iránymutatásként előadni egy ilyen beszédet számomra furcsa. Azt üzeni, hogy a Bizottság nincs a helyzet magaslatán.
Van annak üzenete, hogy ez a beszéd, vagy legalábbis az Izraelt érintő része az Európai Parlamentben hangzott el? Elég lett volna egy sajtótájékoztató vagy közlemény is. Ursula von der Leyen joggal feltételezte, hogy az EP-képviselők állva tapsolják majd a bejelentését?
Ahogy említettem, hosszú előtörténet és egyre erősebb nyomásgyakorlás előzte ezt meg. Ursula von der Leyen abszolút érezhette úgy, hogy ebben a közegben ezt így kell megfogalmazni. Ez azonban nem változtat a lényeget érintő alapproblémán. Brüsszel szerepe a közvetlen szomszédság válságaiban megkérdőjelezhető. A Közel-Keleten az uniónak meghatározó szereplőnek kellene lennie, ehelyett inkább kívülálló. A gazdasági kapcsolatok „kettévágása” pedig egyáltalán nem szolgálja az uniós érdekeket, csak tovább gyengíti Európa befolyását a térségben.
A végső megoldás nem Ursula von der Leyen kezében van, a tagországok állam- és kormányfői döntenek majd Izraelről. Miről szólnak a bejelentések; a kereskedelmi egyezmények részleges felfüggesztése, a szankciók, a Horizon-programból való kizárás? Ha a gazdasági adatokat nézzük, az Európai Unió és Izrael közötti teljes árukereskedelem 2024-ben 42,6 milliárd euró volt, az Izraelből származó uniós import 15,9 milliárd eurót, míg az Izraelbe irányuló uniós export 26,7 milliárd euró tett ki.
Idén nyáron már több tagállam részéről felmerült a 2000 júniusában, Izrael és az Európai Unió megkötött társulási megállapodás felülvizsgálata. Ez azért jelentős, mert ez egy szabadkereskedelmi megállapodás. Előnyös hozzáférést biztosít az izraeli termékek számára az uniós piacra. Ennek felfüggesztése Izrael számára komoly gazdasági következményekkel járna, ugyanis az Európai Unió Izrael legnagyobb kereskedelmi partnere, az izraeli export mintegy harmada irányul ide, miközben kevesebb mint egy százalék az Unió külkereskedelmén belül a zsidó állam részaránya. Emellett Izrael jelentős, eurómilliárdos kutatási-innovációs forrásokhoz jut programokon és projekteken keresztül. Nyilvánvaló és sajnálatos, de ha ezek az intézkedések megvalósulnak, Izraelt nem teszi érdekeltté, hogy az Európai Unióval egyeztessen a válság megoldásáról. A társulási megállapodás módosítása minősített többséget, az „erőszakos telepesek”, valamint a „szélsőséges kormánytagok” elleni személyi-célzott szankciók viszont egyhangúságot igényelnek. Ez utóbbit gyakorlatilag kizártnak tartom. A kereskedelmi korlátozások is nehezen átvihetők. Ahogy Ursula von der Leyen megfogalmazta, nehéz lesz a többséget biztosítani, ezért is furcsa, hogy egy ilyen beszéd elhangzik az évértékelő keretében. Ez komoly kudarc lehet a számára. Valószínűsíthetően az Izraellel mostanában kritikus Németország sem menne bele a gazdasági kapcsolatok még csak részleges felbontásába sem. Ráadásul a gazdaság alkalmazkodik. A kereskedelem-átterelő hatás idővel új csatornákat teremt. Izrael számára a már ötéves Ábrahám-egyezmények mélyítése, a régiós gazdasági kapcsolatok, energiamegállapodások jelenthetnek ellensúlyt, még ha a gázai konfliktus ezt néhány esetben akadályozhatja is. Például alig néhány hete Izrael minden idők egyik legnagyobb gázüzletét kötötte meg Egyiptommal.
Ha a kezdeményezés elbukik, mit jelent ez a kudarc uniós és transzatlanti dimenzióban? Erősíthet-e olyan tagállami szereplőket, mint Orbán Viktor, aki nemrég Budapesten négy napra fogadta Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, majd gazdasági megállapodásokat kötött vele, és kiléptette Magyarországot a Nemzetközi Büntetőbíróságból?
A kudarc az Európai Unió kudarca lesz. A térségben még kevésbé veszik komolyan. A ’90-es években az unió a kétállami megoldás egyik fő támogatója volt, mára a gázai helyzet kezelése részben azért is akadozik, mert Brüsszel képtelen volt a Hamászt megkerülő, hatékony segélyezési és ellenőrzési mechanizmusokat felépíteni. Így bizonyos értelemben már az is az Európai Unió kudarcának tekinthető, ami a Gázai-övezetben most történik. Megváltoztak a körülmények a Közel-Keleten, és politikailag ugyan lehet hangoztatni a kétállami megoldást, de ennek igazából kevés a realitása. Ursula von der Leyen egyébként külön kiemelte az illegális telepes-politikát. Ennek előzménye, hogy az izraeli kormány engedélyezte a telepek létesítését az úgynevezett E1-övezetben, amivel elválasztanák egymástól Ciszjordániát és Jeruzsálemet, gyakorlatilag kettévágva egy majdani palesztin államot. Ez is azt az érzetet erősíti, hogy az Európai Uniót nem veszik komolyan sem a Közel-Keleten, sem pedig a világpolitikában, és a diplomáciai súlya csökkenhet. De ez önmagában nem jelenti az egyes tagállamok szerepének csökkentését, például Görögország a kelet-mediterrán térben, vagy Magyarország a kapcsolatrendszer építésében növeli a saját súlyát. Ide illeszkedik Orbán Viktor abu-dzabi látogatása is. Jellemző, hogy az Egyesült Arab Emirátusok és Izrael közötti kereskedelmi, gazdasági kapcsolatok a gázai válság ellenére is tovább mélyültek, főként azokon a területeken, a technológiai szektorban és a védelmi iparban, amelyek Magyarország számára is prioritást jelentenek. Másrészt, az utóbbi években az Egyesült Államok a Közel-Kelet kapcsán egyáltalán nem vette figyelembe az Európai Unió állásfoglalásait. Ma a térség fő alakítója egyértelműen az Egyesült Államok, Kína és Oroszország, és ezek a helyi regionális hatalmakkal, Egyiptommal, Jordániával, az Öböl-menti államokkal egyeztetnek, nem pedig az unióval.
Létezik-e konkrét európai kétállami megoldás? Hol húzódnának egy működőképes Palesztin Állam határai? Milyen intézményi, jogállami berendezkedésben gondolkodik az unió? Valószínűleg annyiféle választ kapnánk ezekre a sorsfordító kérdésekre, amennyi regnáló európai politikust megkérdeznénk.
A kétállami megoldás eszméje a ’90-es évekből, politikailag 2002-ből, a „Roadmap for Peace” tervezetből datálódik. A vitás kérdések, Jeruzsálem státusza, a határok, a telepek, a biztonsági garanciák mindig a kétoldalú tárgyalásokra lettek visszautalva, érdemi részletek nélkül. Mára a realitás még távolabb került ettől. Az izraeli belpolitikai lépések, például az E1-övezet telepítése, is ebbe az irányba mutatnak. A kétállamiságot egyes európai és arab államok az ENSZ keretein belül próbálják meg napirenden tartani, de pontosan senki nem tudja megmondani, hogy ez mit is jelent a valóságban. Épp ez a gond, az Európai Unió nem tudott, és Ursula von der Leyen sem állt elő konkrét javaslatokkal, béketervekkel. Ilyen értelemben jelentős hatása nincs a bizottság elnöke által elmondott beszédnek. Izraelben többen a strasbourgi állótapsot a parlament Hamász-pártiságának jelzéseként értékelték, gyengének láttatva az Európai Uniót. Ugyanakkor Ursula von der Leyen kijelentéseivel csak mi, európaiak foglalkozunk ilyen részletességgel, a közel-keleti események menetét érdemben nem befolyásolja. Ez Európai Unió jelenleg nem meghatározó szereplő.
Borítókép: Ursula von der Leyen beszéde Strasbourban 2025. szeptember 10-én / fotó: SEBASTIEN BOZON / AFP
Bejelentkezés