Jason Bourne: Ki vagyok én?
Alexander Conklin: Az Egyesült Államok kormányának tulajdona. Egy meghibásodott, harmincmillió dolláros fegyver vagy. Egy kibaszott katasztrófa. És esküszöm Istenre, ha bele is döglök, elmondod, hogy történt ez.
Kis érdekesség. A renegát, emlékeit kereső titkosügynök öntudatra ébredése a mozikban egy évet csúszott, és csak 2002-ben jelent meg; közvetlenül 2001. szeptember 11. után, még a terrortámadás évében ugyanis némileg furcsa optikája lett volna arról mesélni a nagyvilágnak, hogy a szálakat a háttérben egy majdnem tökéletes rendszer, a Treadstone, és annak névtelen eszközei (assets) mozgatják. Kicsiben – a mi szintünkön – ez azt jelentette, hogy olyanok döntenek pisztollyal a kezükben az életünkről, akik ténylegesen nem nyernek az egésszel semmit. Ám az igazán tragikomikus Jason Bourne hagyatékában nem az akció, hanem a ráébredés. Ő maga jelentkezett a programba. Önként sétált be a Treadstone ajtaján, hogy aztán egy gyilkológépet csináljanak belőle.
Hogy működik az Orbán-csapda?
Jut eszembe, ideje tisztázni, Orbán Viktor még véletlenül sem Jason Bourne.
S valljuk be, némileg karakteridegen is lenne antiglobalista-szuverenista vezetőként tekinteni rá, miközben kizárólag attól függ, hogy szeret-e egy adott multit, hogy az épp hogyan viszonyul a Tisza Párthoz (erre mutatok majd példákat). Viszont az Orbán-csapda tökéletesen működik. Ahogy korábban az értékalapú ellenzékből önkéntes „migránssimogatót” kreált (emlékeznek? Orbán vagy turbán!), a Karmelita Palota (by Magyar Péter) most azon ügyködik, viszonylag nagy hatékonysággal, hogy az értékmentes Tisza mögé (különböző okok miatt) felsorakozó tömegek éljenezzék a globális tőkét és az energetikai multikat. Nagy nyilvánosság előtt. Cikkekben, videón, podcastekben.
S ahogyan a BlackRock első felemlegetése után, úgy a miniszterelnöki évértékelő után is ez történt. A „háború kutyáinak” és a „halál vámszedőinek” emlegetése után a mainstream körök reflexből védeni kezdték a globális üzleti köröket. De vajon a nagy többség számára ki a szimpatikusabb? Aki egy gátlástalan, mechanikus, határokon átnyúló erőt kritizál, vagy aki azt próbálja védeni (a kis ember vélt igazával szemben)?
Itt térjünk vissza Bourne eszméléséhez. A küszöbön álló új világrend ugyanis lehetőséget ad egy egyszerű kérdés felvetésére: mihez csatlakoztam, mire mondtam igent?
Draghi és a gépiesített föderáció
Mivel a világunk komplex, és eleget hallottuk, hogy csak a populista politikusok szokása leegyszerűsíteni a bonyolult gazdasági és társadalmi folyamatokat, hívjuk segítségül a legendás olasz bankárt, Mario Draghit. A Goldman Sachs és az EKB korábbi vezére (aki egy évig volt szülőhazája miniszterelnöke is, és akire az európai versenyképesség legnagyobb őreként tekintenek) február 5-én Leuvenben nem köntörfalazott: megbukott az eddigi világrend, azonban a bukás önmagában még nem a legnagyobb veszély. Draghi szerint a fenyegetés az, ami a régi rend helyébe lép:
„Szembe kell néznünk egy olyan Egyesült Államokkal, amely a saját költségeit hangsúlyozza, de elhallgatja a hasznait. Vámokat vet ki ránk, fenyegeti az érdekeinket, és most először világossá tette: az európai politikai széttagoltság az ő érdekeit szolgálja.
Szembe kell néznünk Kínával, amely uralja az ellátási láncok kritikus pontjait. Elárasztja a piacokat, visszatartja az alapanyagokat, és másokra hárítja saját belső válságainak költségeit.
Ebben a jövőben Európát a függőség, a megosztottság és az ipar leépülése fenyegeti – egyszerre. Egy Európa, amely nem tudja megvédeni az érdekeit, nem fogja tudni sokáig megőrizni az értékeit sem.”
Az agg technokrata úgy látja, az átmenet nem lesz könnyű. Függőségeink megmaradnak, miközben a rivalizálás fokozódik. Az Egyesült Államoktól függünk az energia, a technológia és a védelem terén. Kína adja a ritkaföldfém-importunk 90 százalékát, és uralja a zöld átmenethez szükséges napelem- és akkumulátor-láncokat.
Úgy látja, egyenként a legtöbb uniós tagállam még csak nem is középhatalom. Szerinte döntenünk kell. Óriási piac maradunk, ami mások prioritásainak van alávetve, vagy megtesszük a lépéseket, hogy egységes hatalommá váljunk?
Arra figyelmeztette az uniós bürokratákat, hogy kis országok csoportosulása nem hoz létre egy automatikusan erős blokkot. Ez a konföderációs logika – például a védelmi iparban, a külpolitikában és a pénzügyekben – nem szül hatalmat. „Egy koordináló államcsoport csak államok csoportja marad, mindegyiknek vétójoga van, mindegyik külön kalkulál, és mindegyik egyenként levadászható” – fektette le az új világrend alapszabályait Draghi.
A hatalomhoz Európának a konföderációtól a föderáció felé kell elmozdulnia. „Ahol föderatív módon léptünk fel – kereskedelem, versenyjog, monetáris politika –, ott tisztelnek minket és egységesen tárgyalunk. Ahol nem, ott közepes méretű államok laza gyülekezeteként kezelnek minket, akiket meg lehet osztani” – magyarázta.
Ez a gyakorlatban így néz ki: „A cél a valódi döntéshozatali hatalommal rendelkező intézmények létrehozása. Olyan intézményeké, amelyek minden körülmények között képesek határozottan cselekedni.”
És ha az egyik oldalon ott az intézmény, s mondjuk egy lelkes, jól képzett brüsszeli osztályvezető, akkor mi van a másikon?
Aladdin: a Föderáció agya
Egy algoritmus. Az Aladdin. Amikor 2017. január 25-én Szijjártó Péter bejelentette a BlackRock budapesti központját, azt „az új gazdaságpolitikai átállás legnagyobb sikerének” nevezte. Egyébként már ekkor kiemelte, hogy a BlackRock (majd’ tíz éve) 5000 milliárd dollárt kezelt, és hozzátette: „a világon egyedül az Egyesült Államoknak és Kínának van ennél nagyobb méretű gazdasága.” Majd a 2018. október 11-ei szalagátvágás után Szijjártó Péter azt hangsúlyozta, hogy a BlackRock jelenléte bizonyítja, Magyarország kiváló célpont a legmagasabb hozzáadott értéket termelő vállalatok számára, és ennek örömére a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntette ki Melanie Seymourt, a BlackRock budapesti ügyvezetőjét.
Persze, fontosak a számok BlackRock esetén (a kezelt vagyon – Assets Under Management/AUM - értéke 2025. december 31-én 14,04 ezer milliárd amerikai dollár volt, érdekességképpen: Orbán Viktor saját bevallása szerint 14 ezer 956 milliárd forintot vett el az elmúlt 16 évben az energetikai és bankszektortól), de nem lehet teljes a kép az Aladdin (Asset, Liability, Debt and Derivative Investment Network) bemutatása nélkül. Ez a szoftverplatform a vállalat „titkos fegyvere”, amely megkülönbözteti a versenytársaktól. Ez egy integrált befektetéskezelési platform, amely egyetlen adatbázisban és felületen egyesíti a kockázatelemzést, a portfóliókezelést, a kereskedést és az elszámolást. Nem untatom önöket a technológiai részletekkel (bár Java alapokon fut és Monte Carlo szimulációkat végez), de a lényeg még számomra is egyszerű: a rendszer naponta több millió forgatókönyvet modellez. Mi történik a portfóliómmal, ha az olajár 10 százalékot esik, és az infláció 2 százalékkal nő? Az Aladdin nemcsak a BlackRock 14 ezer milliárd dollárját kezeli. Külső ügyfelek – nyugdíjpénztárak (például: CalPERS), biztosítók (Prudential), versenytársak (Vanguard, State Street bizonyos funkciókra), sőt központi bankok – is ezt használják.
Becslések szerint az Aladdin által monitorozott eszközérték meghaladja a 21 ezer milliárd dollárt.
Tehát
Egyébként, amikor a BlackRock passzivitásáról írnak, nemcsak az Aladdin, hanem a Global Infrastructure Partners (GIP) felvásárlásáról is megfeledkeznek. A lassuló gazdaságok, a magas államadósságok korában a kormányoknak nincs pénzük finanszírozni az energetikai átállást és a digitalizációt, így a kritikus szektorokba is belépett a magántőke Franciaországtól kezdve Magyarországig. Az infrastruktúra-fejlesztések (repülőterek, gázvezetékek, adatközpontok, naperőművek) pedig hosszú távú, inflációkövető hozamot biztosítanak az alapkezelőknek. A BlackRock 2026-ban sem pihen. Az új technológiák, az MI kiépítése és a dekarbonizáció hatalmas tőkeigényt támasztanak a megválasztott kormányok számára. Így a GIP révén a BlackRock nemcsak részvényeket vesz, hanem birtokolja is azokat a csöveket, kábeleket és erőműveket, amelyek a gazdaságot működtetik.
Az Nvidiában (az AI-forradalom motorjában) például a BlackRock részesedése elérte a 6,3 százalékot, több mint 300 milliárd dollár értékben.
Orbán Viktor hallgatott a gonoszról
Korábban interjúztam a BlackRock regionális vezetőjével, Matthias Zeinitzerrel. Őszintén nem értette a felvetésem, hogy ők lennének a főgonosz. Szerinte ebben semmi gonoszság nincs, csak befektetnek. Sőt, televíziós jogokat, zenei jogdíjakat, futballklub-részesedéseket is vásárolnának.
Jellemző, hogy Larry Fink (BlackRock- és Davos-vezér) éves levelei valóban éveken át diktálták a vállalati trendeket, különösen az ESG (környezeti, társadalmi, irányítási) témákban. Azonban Donald Trump győzelmével a 2025-ös évre jelentős fordulat állt be itt is. A politikai nyomás (különösen az Egyesült Államok republikánus államaiból érkező „anti-woke” kritika) hatására a BlackRock visszavett az aktivizmusból. A statisztikák szerint a 2025-ös közgyűlési szezonban a BlackRock a környezeti és társadalmi részvényesi indítványoknak kevesebb mint 2 százalékát támogatta csupán. Ez mindenképpen drasztikus csökkenés a 2021-es 40 százalék feletti arányhoz képest. Azt pedig szintén nem lehet elvitatni, hogy az alternatív befektetések – magántőke, magánhitel, infrastrukturális eszközök és hedge fundok – szerepe is világszerte nő. A BCG és a JP Morgan előrejelzései szerint az ezekben kezelt vagyon 2029-re 37 ezer milliárd dollárra bővülhet a 2024-es 24 ezer milliárdról.
De nézzük a magyar valóságot. Miközben a folyamatos nyereségre berendezkedett és azt elváró pénzügyi behemótról már nem beszélt, a Shell-lel és az Erste Bankkal kapcsolatban a miniszterelnök viszont rendkívül kritikus lett – miután az előbbiből Kapitány István, utóbbiból Kármán András érkezett kisebb kerülőutakkal a Tiszába. Pedig 2025. szeptember 9-én Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést ír alá a Shell energiaipari konszernnel, és ahogy a BlackRock megérkezésének, úgy Szijjártó Péter ennek a megállapodásnak is nagyon örült. „Kapcsolatunk a Shell-lel mindig is a bizalomra, a kölcsönös tiszteletre, az innovációra és a fenntartható növekedés iránti hosszú távú elkötelezettségre épült (…). Nagyra értékeljük e megbízható partnerséget az energiaellátás biztonságát érintő rendkívüli kihívásokkal teli körülmények között” – mondta alig több mint öt hónappal ezelőtt.
Már javában zajlott a háború, amikor a Nemzetgazdasági Minisztérium 2023 novemberében közölte, hogy a magyar állam eladta az Erste bankban lévő 15 százalékos részesedését. Azzal a fontos kikötéssel, hogy a kormány a jövőben is fontos partnerként tekint az Erste Csoportra, mint az ország iránt hosszú távon elkötelezett, a magyar bankszektor egyik meghatározó szereplőjét adó vállalatra. Pedig az Erste akkor már elvileg „nyerészkedett” a háborún.
A veszélyt nem egy sötét szobában szivarozó társaság jelenti, hiába is könnyebb elképzelni azt. A gonosz maga a banális hatékonyság. A rendszer működik. Pontosan. Időre. KPI-okkal. Excel-táblával. Mosolyogva. Nincsenek még csak titkos rítusok sem, csak egy jól olajozott gép. Olyan gép, amely nem kérdez. Csak végrehajt. És éppen azért ijesztő, mert nem látszik rajta a rosszindulat. Csak a teljesítmény.
Jason Bourne tragédiája nem az, hogy folyton meg akarják ölni. Hanem hogy ehhez a lelketlen világhoz – ahol a politikai elvek csak a hozamgörbe függvényei – önként csatlakozott.
És mi is ott állunk mellette a sorban. Csak fegyver nélkül.
Borítókép: Orbán Viktor évértékelő beszédét tartja a Várkert Bazárban 2026. február 14-én / fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos
Bejelentkezés