Péter & Gábor

A németországi tartományi választások, azok hatásai és a Weimari köztársaságban történtek közötti hasonlóságokról beszélget Karafiáth Orsolya szokásos vendégeivel, Konok Péterrel és Balogh Gáborral a Péter & Gábor legújabb adásában.
 


A nyitókérdés, a „kályha” az, hogy mennyire vethető össze az akkori és a mostani korszak. Konok Péter úgy látja, a weimarizálódás „újra és újra visszatérő, jellegzetes folyamata a kapitalista képviseleti demokráciáknak”. Balogh Gábor arra a sajátosságra hívja fel a figyelmet, hogy a „közép kiürülése” ciklikus, azaz időről időre megtörténik, hogy az emberek nem a középen álló, a fősodort képviselő politikusokra szavaznak, hanem átpártolnak a szélsőségekhez – bár „attól még, hogy valami a szélen van, még nem biztos, hogy szélsőséges” – teszi hozzá Balogh.

Konok szerint azért kap ennyi figyelmet a németországi tartományi választás, mert Németországról van szó, pedig egész Európában, sőt a világ más részein is hasonló folyamatok zajlanak. Balogh a felszínen sok hasonlóságot lát a weimari köztársaság és a jelenkor között, de valójában „minél mélyebbre megyünk, annál kevesebb” ilyet találunk. Látni kell a polarizációt, és azt is, hogy jelenleg az igazságok „legömbölyödnek”, ami megkönnyíti a szélen lévők számára az egyszerű politikai üzenetek közvetítését – fogalmaz Balogh. A különbségek közül a legfontosabb, hogy most nincs jelen a politikai erőszak. Konok hozzáteszi, hogy ma „másféle sérelmek, frusztrációk és aggodalmak halmozódnak fel a centrummal szemben”, és maguk a centrumok, illetve a szélsőségek is mások.

Balogh a most szélen lévő pártokat „életérzés-pártoknak” nevezi, amelyekbe a heterogén választói csoport belelátja a vágyait. Nincs arról szó, hogy letisztázódnának a pártokhoz kötődő ideológiák; ma már „értelmetlen” egy ilyen folyamat – magyarázza Konok.

Karafiáth arra kéri vendégeit, hogy merüljenek el még jobban a múltban. Konok az 1848-as franciaországi forradalom után kialakuló köztársaságra tér rá, mert ebben látja az igazi analógiát, amit ki is fejt. Balogh szerint Weimar legnagyobb, feldolgozhatatlan ellentmondása az, hogy „egy vereségben született forradalom volt”. A „tőrdöféselméletre” is ez a vereség ad magyarázatot. Balogh kijelenti, hogy Weimar ára „a nemzeti méltóságról való lemondás” lett.

Újra összehasonlítás következik: a műsorvezető azt kérdezi, milyen eszközökkel védheti meg magát egy mai demokrácia attól, hogy a szélsőségesek blokkolják a parlamenti működést. Konok pontosít: szerinte „a nácik elmentek a széléig a képviseleti demokráciának”, nem pedig kívülről blokkolták azt. Hozzáteszi, hogy egy weimarizálódó helyzetben a mainstream maga „fordul szembe önmagával” – ez maga a weimarizálódás. Balogh arra figyelmeztet, hogy a weimarizálódás egyik jellegzetessége, hogy „nem csak a szavazók szorulnak ki a szélekre, hanem a valóság is”, mert csak ott, a széleken lehet beszélni a realitásról. A weimarizálódás tanulsága pedig szerinte mindössze annyi, hogy ha egy társadalmat arra kondicionálnak, hogy a másként gondolkodókat „ki lehet csinálni”, akkor nem lehet megvédeni a demokratikus jogállamot – foglalja össze Balogh. Konok az AfD-vel és a Linkével kapcsolatban úgy látja, hogy manapság a mainstream és a szélsőségek kölcsönösen „beleolvadnak” egymásba.

Az AfD és a Linke, illetve az NSDAP (a náci párt) és a KPD (a korabeli német kommunista párt) közötti különbséget Balogh főként abban látja, hogy a mai pártok nem akarják felszámolni a fennálló demokratikus rendszert. Konok pedig nem látja a mostani pártokat annyira távolinak a centrumtól. Az azonban aggasztja Konokot, hogy ezen a spektrumon kívül nem látszik alternatíva.