A friss, ropogós Monológ Extrában Ceglédi Zoltán a budapesti telefonfülkék jövőjéről és a pártpolitikai kampánykonzultációkról elmélkedik.
Az elemző szerint az ugyan előrelépés, hogy a „valódi főpolgármester”, Vitézy Dávid bejelentette, hogy a mára javarészt feleslegessé vált telefonfülkéket elbontják. Ő azonban „van annyira romantikus”, elgondolkodott róla, mire lehetnének még jók, és ebben a nézők segítségét is kéri.
Ennek nyomán arra keresi a történelmi előképeket, hogyan szokták az emberek megbeszélni közös dolgaikat. A Nemzeti Konzultációt és a Nemzet Hangját ugyanis erre alkalmatlannak tartja, mert „evidenciákat kérdeznek, igen-nemmel tudsz csak válaszolni, az égvilágon semmi nem jön ki belőle, nem személyes, nem tartalmi, hanem egy kampányeszköz”.
Szerinte az irokéz indiánok konföderációja remek példa. A döntéshozó testület 50 főből állt, akiket a „klánanyák” neveztek ki. A viták nyilvánosak és szónoklati jellegűek voltak, a végső döntéseket pedig mindig csendes gondolkodás előzte meg. „Hogy ez milyen jó lenne, hogy kicsit nem pittyeg, nem sutyorog semmi” – ábrándozik Ceglédi.
Az elemző leszögezi: ő kifejezetten „old school” abban a tekintetben, hogy az online „konzultációk” helyett a személyes beszélgetésekben és az ezek nyomán meghozott konszenzusos döntésekben bízik. Ennek kapcsán bevallja azt is: egyetemista kora óta „nagy szerelme” az amerikai jogrendszer, különösen az esküdtbíráskodás.
Ceglédi öt javaslatot is tesz, hogyan lehetne ilyen valódi, párbeszédre és részvételiségre épülő egyeztető fórumokat létrehozni. Úgy véli, ha ezeket sikerülne megvalósítani, akkor az emberekre „nem rátolnák, nem készen kapnák, hanem együtt alakítanák” a döntéseket.
„Én is ilyen kis romantikus hülye vagyok” – szólal meg a műsor végén kicsit keserű realista Ceglédiből.
Bejelentkezés