A legújabb Péter & Gáborban a népi-urbánus vitáról szóló korábbi adást folytatva a nagy huszadik századi polémia II. világháború utáni történetébe nyerhetünk betekintést – amikor a frappáns odamondások és cizellált érvek helyét a nyers hatalmi szó váltotta fel.
A háborús pusztításból lassan magához térő országban az újjáépítés volt a legsürgetőbb feladat, a közbeszéd is leginkább e körül forgott. A ’45 és ’48 közötti időszakot „hatalmas szeiszaktheiaként élte meg a kultúra (…) akkor valóban pezsgés volt”, és akkor „még nem látszik annyira az a rémes dolog, ami jön” – véli Konok Péter.
Balogh szerint a népi-urbánus vitát már nem lehetett onnan folytatni, ahol a háború előtt abbahagyták. Az országot az utolsó egy évben „leradírozták”, a holokauszt pedig „nem megtizedelte az urbánusokat – hanem minden tizedik élte túl”. Az is új helyzetet teremtett, hogy míg korábban arról polemizáltak, hogy „egyszer majd”, milyen világot szeretnének a mindkét oldal által elutasított „úri Magyarország helyett”, 1945-ben „ez az új Magyarország rájuk zuhan”, és sarokköveit nem a magyar nép jelöli ki, hanem kívülről diktálják a „felszabadítók” – mutat rá.
Ugyanakkor a diskurzus fonalát azért próbálták újra felvenni. Újra indultak a népiek és urbánusok folyóiratai, és megindult a vita az előző évek tanulságairól is. Az urbánusok azzal vádolták a népieket, hogy részt vettek a holokauszt szellemi előkészítésében. A népiek viszont abban reménykedtek, hogy a „népinek” nevezett demokráciában többé nem lesz helye a vidékiek lenézésének, az urbánusok egy részére jellemző leereszkedő nézőpontnak – idézi fel Balogh.
A vita „szintézisét” aztán hatalmi szóval a kommunisták mondják ki és kényszerítik is rá mindenkire. „Vannak a kommunisták, a társutasok, és van az ellenség” – idézi fel a korabeli skatulyákat Konok Péter, hozzátéve: egy idő után már a társutaságot sem engedélyezték, mindenkitől a rendszer lelkes támogatását várták el.
A diktatúra kiépülésével aztán nem csak a népiek és urbánusok közti vitát szűntették be – de felszámolták a két irányzatot is. A sztálinista kultuszvezér, Révai József nem egyszerűen sürgette, hogy szűnjenek meg ezek a mozgalmak, „egyszerűen bejelentette, hogy megszűntek” – mutat rá Balogh.
Milyen alkut kötöttek a hatalommal a népiek és az urbánusok? Miért mondták fel ezt ’56-ban, és hogyan kényszerítették bele őket ismét? Hogyan játszotta „zongorán és cimbalmon” mindenki Kádárék nótáját? Hogyan fogott össze és miért veszett össze ismét a népi és urbánus értelmiség a rendszerváltás előtt? Mi volt az „ék-hadművelet”, és mi a hatása napjainkig? Hogyan bukott meg a „paraszt-Révai?” Mitől félt Konrád György mamája, amikor a fia és Csurka az erdélyi magyarok elnyomásáról beszéltek?
Kiderül az adásból.
Bejelentkezés