„LJ [Lázár János] szabályt sértett, de nem a rasszista gondolat elfogadhatatlanságára vonatkozó szabályt (ilyen nincs ugyanis), hanem a rasszista gondolat __nyílt kimondására__ vonatkozó szabályt. A »rassz«-»ügyi« képmutatás szabályát” – írta Böröcz József szociológus pár napja a Facebookon, és ezzel találóan foglalta össze nemcsak Lázár János vécépucolós bon mot-ját, hanem az ellenzéki reakciókat is.
Ugyanis Lázár János csak azt adta, ami a lényege, és szokásához híven kendőzetlen őszinteségre ragadtatta magát. A cigányságról mint belső tartalékról beszélt, szembeállítva azt a migráns munkaerővel, ez pedig megbotránkoztatást keltett sokakban. Pedig Magyarországon Emberi Erőforrások Minisztériuma van, az állam lelke lényegileg egy technokrata menedzseré, aki a saját közfeladatait abban látja, hogy az ország humán erőforrásait (leánykori nevükön az állampolgárokat) profin menedzselje a nemzetközi és nemzeti tőke kívánalmai szerint. Befektetést és megtérülést számol, igyekszik nem elkótyavetyélni a reá bízott (köz)javakat, hanem a stabilitás nevében szűkmarkúan méri azt, hogy kinek mennyi oktatási, ellátási és munkalehetőség jut, hogy lelki szemeink előtt felsejlik az arctalan bürokrata halántékán gyöngyöző izzadságcsepp, amint az egyensúly és államháztartás gondjai nyomják megannyi teherrel töltött kobakját.
A lázári mondatnak ugyanakkor volt egy másik igazsága is, miszerint Magyarországon tényleg az van, hogy a lakosságból/emberi erőforrásból munkaerő-közvetítőkön/emberkereskedőkön keresztül munkásságot/keményen keccsölő kisembereket verbuváló nemzeti bajnokok/vérszívó multik/munkaadók/tőkésvállalatok bizony-bizony olyan kemény választások elébe néznek negyedévről negyedévre a világgazdasági pangás/munkaerőhiány/stagfláció idején, hogy
Az előbbi előnye, hogy belső tartalék, ugye, azaz értsd: kevésbé tanult, kevésbé módos, így kevesebb a mozgástere. Az utóbbi előnye pedig az, hogy a vendégmunkás-törvény értelmében az érintett szintén nem pattog, de cserébe ötször annyit keres, mint amennyit otthon kereshetne, ezért úgy hajt, mint az állat, és amíg a magyar percenként három csirkét bont szét, addig a migráns meg négyet. Szembeállításuk tehát nemcsak prózai, hanem valóságos, hús-vér probléma a tőkés rendszer gyomrában, ahol azok a munkák vannak, amiket a fehér, iskolát végzett magyar nem olyan nagy kedvvel csinál meg, s ebben bizonyára benne van az intercityk szaros vécéinek kipucolása is, amit a fehér ember piszkít össze, hogy a barna vagy fekete vagy sárga kéz sikálja tisztára.
Hogy ebben a gazdasági szkatológiában tulajdonképpen közbeékelt tőkés társaságok járnak jól, fölözik le a kiszervezett közszolgáltatás hasznát, szívják a kiszolgáltatott munkás vérét, s mint látjuk, bőrszín és haplocsoport nem egészen mindegy, az elsikkad.
Magas labdát adott hát a miniszter, kampányszezonban igazi ajándékot: lám, a rasszista rém a világ színe elé áll, s kimondja, hogy ő bizony a rasszista rém. A magát antirasszistának pozícionáló ellenzék számára több se kell, kapva-kapva az alkalmon:
- előbb az MKKP tiszteli meg azzal a közvéleményt, hogy vécékefékkel pakolja körbe a Muzsikus cigányok emlékművét, ami egyike a kevés közterületi cigányszobrunknak,
- majd a Tisza párt jelenti be, hogy ezer településen fogják kiskocsikról, hangszóróval ismételni Lázár szavait.
Ezen a ponton át kell adnom a szót Horváth Kristófnak (Színész Bob slammernek), aki múlt héten így fogalmazott:
„Te, ha nekem választanom kellene, hogy krumplit kérek-e, vagy azt, hogy a gyerekeim hangszórókból hallgassák azt, amit ennek az országnak minden egyenese és görbéje sugároz amúgy is, lehet, én inkább a krumplit választanám.
Megértem én, végre eljött az idő, hogy elégtételt vegyetek a cigányokon, amiért négyévente krumplit esznek.
A széljobberek meg döbbent csendben pislognak, hogy maradtak ki a vurstliból? Először wc-kefékkel dekoráljátok ki a cigányság maréknyi emlékhelyeinek egyikét (pedig a szobrok fehérek), aztán meg hangszórókon elviszitek a pszichopata ámokfutó hangját a pszichopata ámokfutó áldozatainak. Hogy esetleg ez megalázó, hogy esetleg ez erőszak, hogy esetleg ez muníciót szolgáltat annak, akinek van mit csőre töltenie? Mostanában olyan divatos kifejezés: ez járulékos veszteség. Hogy esetleg ez kontraproduktív? Hát akkor megint a cigányok hibája, hogy nem jött el a szeretetország örök sörrel meg ingyen élettel.”
A további félreértések elkerülése végett egy kéretlen kampánytanácsot beszúrnék ide ellenzéki szereplők számára, rasszizmustémában.
A szélsőjobb egyébként annyit tudott hozzátenni az ügyhöz, hogy jaj, ne, hát itt mindenki a cigányok kedvében akar járni, pedig nyakunkon a demográfiai katasztrófa – mi több, a vidék is kezd kulturálisan elcigányosodni, hiszen még a „színmagyar faluban is” cigány mulatós szól! Azért remélem, valakinek lesz szíve elmesélni nekik, hogy a magyar népléleknek oly kedves nótákat a cigányok hegedűi és cimbalmai több száz évvel azelőtt szólaltatták meg, hogy a Kárpátia mulatós rockra énekeljen pátoszos-revíziós dalokat a bomberes-tarsolyos hazafiak daliás népének.
Alig hevertük még ki Gáspár Evelin külügyminisztériumbeli megjelenését és az ezt kísérő ótvar ellenzéki cigányozást, máris itt az újabb. Ugyan Gyurcsány Ferenc már politikailag nincs velünk, hogy táblával a nyakában tiltakozzon, helyette a miniszterelnök tesz hűségesküt a Dankó Rádió mellett: gesztusokból láthatóan tele a padlás, de a cigányok ügyét se kiköpni, se lenyelni nem tudja a magyar nyilvánosság, csak újra és újra vérig sérteni a hazai romákat.
A kijelölt underclass
A magyar cigányság igazán cifra helyzetben van. Van pár kirakatba rakható cigány híresség: énekes, muzsikus, színész, humorista, és minden rendes rasszistának van egy cigány haverja, aki bezzeg nem olyan, mint a többi. A cigányság derékhada, akik az útjainkat aszfaltozzák, a házainkat építik, a csatornákat ássák, és az összes többi olyan munkát végzik, amihez a fehér, iskolázott magyarnak kevéssé fűlik a foga, a nyilvánosságban láthatatlanok (kivéve, ha egy szemfüles állampolgár pihenő dolgozókat fotóz le és mémesít meg).
Bár a Kádár-rendszernek se kellett a szomszédba mennie a buta rasszizmusért, azért hogy mindez így alakult, megint a rendszerváltásban gyökeredzik, mikor is a nagy leépítések során, melyeket a belső munkanélküliség felszámolásával indokoltak, először a cigányoktól szabadultak meg. Több se kellett, hogy a kilencvenes években kialakuló újkapitalista rezsim a rendszer visszásságait etnikai konfliktussá hegyezze ki: szegény a szegénynek farkasa, nem a miből-is-gazdagok a probléma, hanem a cigány–magyar-együttélésben vannak súrlódások.
A Fidesz pedig a 2010-es évek elején kétségtelenül learatta a babérokat, amikor „új alkut” kötött a cigánysággal. Miután magyarok százezrei emigráltak nyugatra vécét pucolni, építkezésen dolgozni, szállodát takarítani és a konyhákon robotolni, az így fellépő munkaerőhiány a verseny vastörvényeivel törte le a magyar gazdaság beépített rasszizmusát: lett újra munka a cigányoknak, akkor is, ha „generációk óta nem láttak munkát”. A globális gazdasági konjunktúrával ez elindított egyfajta cigány középosztályosodást, aminek a kulturális csúcsa talán a Dikh TV volt, amit aztán Habonyék gyorsan fel is vásároltak, nehogy véletlenül túlzottan önálló hangja legyen a lábát megvető cigányságnak.
De ezzel párhuzamosan történt egy sokkal nagyobb merénylet, ami bebetonozta a cigányság hosszú távú alávetettségét. A rendszerváltás egyik diadala ugyanis a szabad iskolaválasztás volt, ami a pokolba vezető út jó szándékkal való kikövezésének eklatáns példája. Mert bár a törvény antirasszista alapon tiltja a nyílt szegregációt az oktatásban, a gyakorlatban a középosztály gond nélkül kimenekíti a gyerekeit, ha egy iskolát vagy óvodát cigányosnak ítél meg. Ez pedig nyilván befolyásolja a cigányoknak a többségi társadalom felé törekvő integrációs képességét. Hát még azt, hogy milyen esélyekkel jutnak tovább a cigány fiatalok az irgalmatlan szelektív oktatási rendszerben. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a „speciális nevelési igényű” címszóval miképp zsuppolják össze a „problémás” (értsd: cigány) gyerekeket egyfajta oktatási gettóba.
A statisztikák egyértelmű ítéletet mondanak ennek a kurzusokon át épített rendszernek az eredményéről: a cigányok iskolázottsága messze elmarad a többségi társadalom tagjainak edukációs szintjétől, ezzel pedig predesztináltuk őket arra, hogy csak a kivételes cigány tehetségek törhessenek ki – úgy, hogy még ők is ellenszélben léteznek –, a többi mehet kubikolni vagy az alvilágba.
Ezt az állapotot tükrözi voltaképpen a cigányok politikai reprezentációja: bár helyi szinten sokuk aktivista, önkormányzati képviselő vagy polgármester, az országos listán nemhogy a hátsó padsorba, de a takarítószekrénybe sem adnak nekik helyet se a kormánypártok, se az ellenzékiek. Helyette ott vannak a nemzetiségi önkormányzatok, mintha a faji szegregáció európai lenne attól, ha lefújjuk egy kis parfümmel.
Kérem szépen, ehhez a folytatólagosan elkövetett merénylethez képest egy rasszista miniszter rasszista kijelentése a rasszista ellenzék rasszista válaszaival: bagatell.
A NER végső formája a kasztrendszer
Hogy Lázár János megmondta az őszintét, miszerint itt a cigány szerepe a vécék pucolásában van, az bizony felfed egy másik NER-konstruálta aljas valóságot, valóságtervezetet. Mert a közvélekedéssel ellentétben
Itt bizony minden egyéb dacára az volt az ígéret, hogy egy rendes, meritokratikus társadalmat építünk, ahol mindenki egyenlően érvényesülhet, aztán majd a győztes viszi a glóriát, mintha egy doppingmentes olimpián versenyeznénk ezerfajta sportágban, mely olimpián mindenki megválasztja, hogy miben indulhat.
A valóságban persze az erősek mindig úgy vannak vele, hogy a saját gyerekeik érdekeit nézik. Ez pedig gyakorta úgy érvényesül, hogy ha a gyerekem jól olvas, akkor elvesszük a másik gyerek könyveit. Ha jól számol, akkor összetörjük a másik gyerek abakuszát. Ha csavarosan gondolkodik, akkor beverjük a másik gyerekének a fejét. Ha szépen beszél, akkor kivágjuk a másik gyerek nyelvét. Ha pedig jól zenél, akkor levágjuk a másik gyerek fülét.
Ha pedig valaki erősebb nála, az majd a szolgája lesz.
Ebben a tekintetben a mindenkori magyar elit igen alaposan helybenhagyta a cigányokat.
De akinek van füle, az hallja, hogy a gép itt még nem áll meg: a NER alatt ugyanis mélypontra zuhant az elsőgenerációs diplomások száma.
„Magyarországon különösen erősen érvényesül ez a tendencia: azok közül, akiknek legalább egyik szülője diplomás, 71% maga is eljutott a felsőfokig, míg azoknak a gyerekeiből, akik nem fejezték be a középfokú tanulmányaikat, mindössze 6% szerzett diplomát” – írta tavaly szeptemberben az Eduline, ami annak a társadalmi alkunak a felrúgása, hogy azért gürizünk, hogy a gyerekeinknek majd egyszer jobb lesz.
Nem lesz jobb.
Hanem a végén még meg is aláznak, miután elvették a jövődet, hogy az alamizsnáért bezzeg kezet kellett volna csókolni – s ebben láthatóan a kormány és ellenzék legfeljebb stiláris problémákat lát.
Borítókép: Lázár János Lázárinfó nevű lakossági fóruma 2026. január 30-án, Gyöngyösön / fotó: Lázár János Facebook oldala
Bejelentkezés