Kialalult egy réteg ma Magyarországon, amelyik éppolyan elutasítóan viszonyul Magyar Péter és a Tisza Párt mindennemű tevékenységéhez, mint amennyire az ellenzéki szavazók nagyobb része Orbán Viktor és a rendszere működéséhez. A Tisza-jelenséget, mely nem azonos Magyar Péterrel, Magyar Péterből kiindulva, csípőből lefitymálni nem sokban különbözik az Orbán-rendszer kritikáját egy totális mindenszarizmussal és fúj, orbánozzással elintézni. Ahogy a Fidesz sem amiatt vált ki ellenszenvet, mert Orbán Viktor egyszerűen csak nem szimpatikus az ellenzéknek, a Tisza Párt sem légüres térben megképződött valami, hanem a most már több évre visszatekintő ellenzékiség eddigi legszervezettebb kifejeződése. Ezt éppen az bizonyítja leginkább, amit a legtöbben rühellnek a Tisza-jelenség kapcsán: nevezetesen azt, hogy vélhetően a teljes balliberális ellenzék leszavaz majd rá.
Csakhogy a Tisza Pártra szavazni, és a párttal vagy Magyar Péterrel szimpatizálni nem ugyanaz. A kompromisszumkész vagy kényszerhelyzetban szavazó, és az emiatt lenézett ellenzéki közvélemény ugyanis a Tisza Pártban nem feltétlenül világnézetének visszaigazolását, hanem cselekvési potencált lát. Ennek a közösségnek a frusztrációja és alkuképessége abból fakad, hogy azt érzi, a Fidesszel és Orbán Viktorral szemben érzett ellenszenve, illetve az elmúlt évek ötlettelen ellenzéki pártpolitizálása miatt, eddig legalábbis minimum tizenhat évre, kiszorult az országot formáló politikai hatalomból. És mivel sorozatban négy választáson sem sikerült azt elérnie, hogy győzelmet arasson, azt érzi, hogy a parlamenti választásokon leadott szavazatával nem tud érdemben hatni a politikai eseményekre. Így kompromisszumos helyzetbe, illetve a politizálás alternatív megoldásaira kényszerül: YouTube-csatornát indít, Facebook-posztokat és cikkeket ír, telematricázza a villamost.
Magyarországon ma – legalábbis az elmúlt parlamenti választások eredményeit figyelembe véve – egyedül a Fidesz szimpatizánsainak és a jobboldalnak jár az a luxus, hogy világnézetük szerint szavazhatnak, már amennyiben úgy szeretnék ezt megtenni, hogy szavazatuknak valamiféle hatása is legyen az ország ügyeire. Hozzátéve, hogy a mai napig a protestszavazás sem vitte előre a dolgukat.
Hogy egy látszólag minden hájjal megkent, a hatalom megragadásához szükséges tehetséggel megvert, a Fidesz holdudvarában iskolázódott egykori NER-lovag – ahogy a Kövér László is nevezte Magyart – tűnik az eddigi legalkalmasabbnak arra, hogy valódi kihívást intézzen Orbán ellen, az legalább annyira Fidesz, mint a mára teljesen szétforgácsolódott, Tisza előtti ellenzék munkájának eredménye. Ennek fő oka, hogy az ellenzéki szavazókat leginkább annak gondolata tartja össze, hogy Orbánnak mennie kell. Mindemellett azonban Magyar Péter fideszes múltja, bár ez tipikus kritika vele szemben, nem ellene, hanem éppenhogy mellette szól. Azért tűnik alkalmasabbnak ő a feladatra, mint eddigi bármelyik jelölt, mert az (ó)ellenzéken kívülről érkezik, mert felmutat olyan politikai képességeket, melyeket az ellenzéki oldalon jó ideje senki sem mutatott, és mert fideszes iskolázottsága és onnan történő kiválása miatt a Fidesz széthullásának szimbólumaként tekintenek rá. Az ellenzéki szavazók hajlandóak megbocsájtani a fideszes politika profizmusát is, amennyiben az a profizmus nem kizárólag a Fidesz érdekeit szolgálja.
Sokak szemében mindez csak szemfényvesztés.
Aki azonban azon a véleményen van, hogy a Fideszt egy politikai üzenetek megfogalmazásán és a hagyományosabb pártépítkezésen alapuló politizálással lehet kihívni és megverni egy választáson, úgy gondolom, nem veszi figyelembe a Fidesz által végrehajtott fordulatot a magyar politikában. Ennek lényege, hogy a politikai siker szinte kizárólag a közösségszervezői potenciálon múlik. Bár ez önmagában nem újdonság általában a politikában, inkább csak egy meglévő tendencia radikálissá tétele. Kétségtelen egyébként, hogy van Orbán Viktornak világnézete, vagy legalábis praxisa, ahogy a heterogén, balliberális és nem-fideszes, mérsékelt jobboldaliakat is magába tömörítő ellenzékieknek is van. Utóbbiak Orbán Viktor világnézetével szemben a kulturális nyugatosságot, az általuk morális szempontok szerinti, átláthatóbbnak, kevésbé cinikusabbnak gondolt külpolitikát, nyíltabb szolidaritást és hangsúlyosabb zöldpolitikát, valamint a korrupciómentes belpolitikát óhajtják.
Az ő szemükben egyébként Orbán Viktor, túl azon, hogy másképp definálja a valóságot, mint ők, azért elfogadhatatlan és „1G” és mindenképpen leváltandó, mert az elmúlt tizenöt és fél évben mindent elkövetett azért, hogy senki ne vehesse el a hatalmát. Az átírt választási rendszert stabilitásra és kontinuitásra törekvéssel magyarázni minimum hatalmi pozícióból megszólaló cinizmus, bár sokkal inkább autoriter intézkedés. Lehet, hogy a korábbi választási törvény szerint is sorban nyerte volna a választásokat a Fidesz 2022-ig bezárólag, de Orbán Viktor és csapata gondoskodott róla, hogy ezt sose tudjuk meg.
A Tisza elnökének fideszes iskolázottsága nyomán, illetve amiatt, hogy Gulyás Mártonnak korábban arról számolt be, tartalmában nem sok kivetnivalót talál Orbán Viktor politikájában, természetesen joggal merül fel, hogy Magyar Péter hatalomra jutása esetén aligha lenne változás a Nemzeti Együttműködés Rendszeréhez képest. De nem csak emiatt logikus ez a megérzés. Mivel, ahogy említettem, a kompromisszumos politizálás a NER választási törvényeinek és politikai környezetének eredménye, a Tisza mint politikai válasz valójában még mindig a NER.
A másik hangsúlyos érv, ami a Tisza szervezetiségét hiányolja, támadható azzal, hogy a Tisza valójában a már meglévő ellenzéki mozgalomnak a szemünk előtt zajló, párttá történő szerveződése. Vagyis a párt hiteltelensége mellett érvelni azzal, hogy nincs mögötte szervezeti fedezet, alig különbözik attól az állítástól, hogy „dehát ez egy új képződmény.” Nem az zavarja a fenti kritikát megfogalmazókat, hogy ne lenne itt tartalom, hanem az, hogy nem ismerik a párt történetét, és ez zavarba ejti őket.
De mint egy korábbi írásomban igyekeztem kifejteni, Magyar Péter végső soron csak kihasználja az eddig potens politikai képviselet nélkül maradt Orbán-kritikus mozgalmat, melynek a lényege a mostani rendszerrel szemben érzett elégedetlenség. Hogy ez az elégedetlenség – ami sokak szemében nem elégséges állítás az ország helyzetével kapcsolatban – jelenleg milyen mértékű, azt nem tudjuk, és leghamarabb jövő áprilisban derül ki. De sejthetően minimum a biztosan szavazók fele érzi úgy, hogy nem mennek jól a dolgok Magyarországon, ami reprezentatív módon az ország lakosságának felét jelenti. Hogy mégis mindig a Fidesz nyer, az jórészt a Fidesz többtényezős szervezeti előnyéből fakadó szervezői képességének következménye. E szervezeti előny azonban nem feledteti az ellenzék legnagyobb mulasztását, ami az ötlettelenségen és az Orbán-ellenességen túl a szervezési hiány. Bár az is fontos, hogy a Fidesz világnézete is jórészt és szintén valami ellen fogalmazódik meg: a baloldal, a liberalizmus, a migráció, a háború fokózódásnak réme, a Tisza vélt adócsomagja, az EU vezetőségének elvárásai, a nyugatos kultúra ellen, és így tovább. Vagy épp az ellen, hogy egy volt fideszes vezesse az országot, vagyis bárki más, aki nem Orbán Viktor.
Mindent összevetve a Tisza Párt szervezői és politikai sikere azon áll vagy bukik, hogy létrejött-e már az a kritikus tömeg, melyben megfogalmazódott az akarat a rendszer leváltására. Amennyiben nem, ismét bebizonyosodik, hogy a NER leváltására nincs társadalmi igény, illetve az, hogy felülről, azaz a pártpolitizálás felől vezérelve nem lehet megújítani a politikát, csakis alulról, népi elégedetlenségből, mely utóbbi egy újabb fideszes győzelem esetén elégtelennek vagy túl kicsinek bizonyulna. Ez, úgy gondolom, azt a logikus következtetést vonja maga után, hogy amennyiben a Tisza Párt választást akar nyerni, szüksége lesz a korábbi Fidesz-szavazókra is, ami nem azt jelenti, hogy meg kell győznie a Fidesz-híveket arról, hogy nekik (is) rossz. A nagy kérdés itt inkább az, hogy a Fidesszel szembeni nagyfokú elégedetlenség vagy a felülről vezérelt meggyőzés vezethet-e a Tisza sikeréhez.
Mindezek miatt nem véletlenszerű az sem, hogy a Fidesz minden eddiginél agresszívabban kampányol azért, hogy az egyszer már megszólított szimpatizánsait ismételten az urnához hergelje. Egyrészt a háborús rémisztgetéssel, másrészt azzal, hogy szinte kizárólag a kihívója lejáratásával foglalkozik a kampányban. Érdemes megjegyezni persze, hogy az ellenzék sem próbálkozott mással a Tisza Párt megjelenéséig. Mindenesetre szavazótáborának megtartása a Fidesz végső és legerősebb fegyvere a Tisza legyőzésére.
De mit akarok ezzel az egésszel mondani? Két dolgot. Egyrészt, hogy a Tiszára szavazni és Magyar Péterrel szimpatizálni nem egy és ugyanaz. Másrészt, hogy az elsődleges, bármilyen politikát megelőző alapelv az volna, hogy lehessen egyáltalán elvek mentén politizálni és nem kompromisszumból szavazni. Ez utóbbi ne csak a Fidesz-szimpatizánsoknak járjon. Vagy akkor fogadjuk el, hogy nem szerelemből szavazunk, hanem azért, hogy valamiféle egyensúlyt fenntartsunk.
Borítókép: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke beszédet mond a párt országjárásának kecskeméti állomásán 2025. december 6-án / fotó: MTI/Vasvári Tamás
Bejelentkezés