Trump elnök október végén, sikeresnek mondható távol-keleti útján bejelentette, hogy teljes gőzzel és kapacitással újraindítják az amerikai revitalizációs, nukleáris fejlesztési programokat, és három évtizednyi atomcsend után az ezzel járó kísérleti atomrobbantásokat is, mivel az amerikai elrettentő atomarzenál technikai színvonala és anyagi állapota már nem igazán felel meg a 21. századi követelményeknek. Ami azonban még aggasztóbb, és borús jövőbeli kilátásokat ígér, az a fiatal szakértők, a haditechnikai kezelőszemélyzet létszámának csökkenése, illetve hiánya a 340 milliós Egyesült Államokban. A haditechnika és a védelmi infrastruktúra előállítása és működtetése még a robotizáció és AI-korszakában is teljességgel elképzelhetetlen és felettébb kockázatos lehet az emberi kontroll és felügyelet nélkül, főleg tömegpusztító atomfegyverek esetében.
A hidegháború 2.0 korszakában már nem nagyon maradt érvényes, hatályos nemzetközi szerződés, amely korlátozná az atomhatalmak ambícióit, vagy lekötné a kezüket nemzetközi jogilag kötelező módon az atomfegyverek és technológiák fejlesztése vagy bővítése terén, miképpen ez történt a szovjet–amerikai hidegháború időszakában a bipoláris világrendben a létező különféle megállapodások – START, SALT, INF és NTBT – vagy az atomcsendszerződések révén, melyek már hatályukat vesztették, felmondták vagy nem ratifikálták a parlamentek – mint az történt a Teljes Atomcsend Egyezmény (CTBT) elutasítása esetében is az amerikai Kongresszusban 1996-ban. Nem mellesleg az amerikaiak a rekordtartók a nukleáris kísérleti robbantások terén: több mint ezer atombomba-kísérletet végeztek tengeren, levegőben és szárazföldön 1945 és 1993 között, míg a NATO tagállamok közül Franciaország hajtotta végre az utolsó termonukleáris kísérletet 1995 szeptemberében egy dél-csendes-óceáni szigeten.
Donald Trump első elnöki ciklusa idején, 2018-ban döntött a Fehér Ház és a Kongresszus (nem túl hangosan és nyilvánosan) egy mintegy 1750 milliárd dolláros atomarzenál-korszerűsítő programról, az új Manhattan-tervről, amely 5G-s és MI-alapú katonai technológiák alkalmazásáról, új katonai műholdrendszerek kiépítésén át, 12 darab új, ballisztikus rakétahordozó atomtengeralattjáró építéséről és 50 darab újabb, korszerű termonukleáris atomtöltet előállításáról szól.
Rögtön felvetődik az örökös kérdés, hogy miért költenek dollármilliárdokat tömegpusztító fegyverekere a nagyhatalmak? Nos, az 1960-as évektől máig érvényes a kölcsönös elrettentés vagy megsemmisítés íratlan doktrínája, a MAD (Mutually assured destruction doctrine). Neumann János, a Manhattan-terv egykori alapembere, valamint a hidrogénbomba atyjaként is ismert Teller Ede szerint e fontos stratégiai elv és az ő szuperbombájuk elrettentő ereje tulajdonképpen többet tett a világbéke megőrzéséért és a pusztító nukleáris tél elkerüléséért, mint számos békegalamb-eregető ENSZ-nyilatkozat a megfelelő elrettentő és kényszerítő erő hiányában.
A nukleáris csapásmérő képesség egy olyan hatékony, de költséges stratégiai elrettentő erő a könnyen erőszakspirálba keveredő emberiség számára, amely évtizedek óta viszonylag jól működött. Természetesen az atomegyensúly-status quo fennmaradhat mindaddig, amíg és amennyiben feltételezzük, hogy az atomhatalmak legfőbb döntéshozói a Fehér Háztól a Kremlen keresztül Észak-Koreáig képesek hideg fejjel, racionálisan mérlegelni és cselekedni olyan éles drámai helyzetben is, amilyenekről számos hollywoodi thriller-forgatókönyvíró is értekezik évek, évtizedek óta: amikor atomcsapás elrendelése esetén kevesebb mint 20 percen belül várható a pusztító válaszcsapás (strike first, die second) és az apokaliptikus megsemmisülést hozó atomháború (lásd a legújabb atomháborús thrillert, a Feszült helyzetet, vagy az immár klasszikusnak számító Másnap című drámát 1983-ból).
Az atommentes világért küzdő leszereléspártiak, vagy a teljes atomfegyvertilalmat megvalósítani óhajtó nemzetközi civil mozgalom és szervezet, az ICAN kezdeményezését 126 ENSZ tagállam is aláírta. Szerintük le kellene építeni és meg kellene semmisíteni az összes atomtöltetet hordozó fegyvert (mintegy 11 ezer atomtöltetet) a világon – azonban e nemes feladatra sajnálatosan nem létezik egyetlen globális, minden szervezet és államfő felett álló, kényszerítő erejű „békés világkormányszerű szuperhatalom” sem. No, meg aztán az exkluzív atomklub kilenc tagja – atomtöltet-arzenáljuk és pusztítóerő-kapacitásuk szerinti csökkenő sorrendben: Oroszország, USA, Kína, Franciaország, Nagy Britannia, India, Pakisztán, Izrael és Észak-Korea – sem mutat semmilyen hajlandóságot arra, hogy megváljanak állami szuverenitásuk és biztonságuk végső, abszolút biztosítékától.
Trump elnök és a Pentagon az atomkísérletetek újraindításáról szóló döntése mögött tehát ott lappang az a kiinduló állítás, mely szerint az amerikai nukleáris haditechnológia lemaradt nagy riválisaihoz, Kínához és Oroszországhoz képest – ez lehet, hogy csupán csalóka percepció és propagandisztikus blöff, de az is lehet, hogy valós lemaradásról és problémákról van szó, ez utóbbi pedig még inkább súlyosbítaná a helyzetet. Mindeközben arról szólnak a borzongató hírek, hogy Kína egy évtized alatt megduplázta atomtölteteinek számát, és 2035-re elérik az ezer darabot is, valamint olyan rakétaarzenállal rendelkeznek, amelyik képes elérni a föld bármelyik pontját. Az amerikai kedélyeket és a katonai szakértők idegeit pedig tovább borzolja az orosz állami katonai propaganda, amely a világon egyedülálló, atommeghajtású és atomtöltetű orosz torpedószörnyről a Poszeidónról áradozik, vagy az atommeghajtású hiperszonikus atomrakéta, a 9M730 típusú Burevesztnyik – amely egy kvázi lelőhetetlen cirkálórakéta, és képes a Föld bármelyik pontján lecsapni – sikeres tesztjéről beszél. Természetesen kérdés, hogy tényleg valós képességekkel rendelkeznek-e ezek az orosz hadieszközök, és nem csupán propagandacélú bemutatóra készült prototípusokról van szó.
Amerikában furcsa módon az utóbbi években kiderült, hogy ha anyagi forrás még lenne is az újabb atomprogramra a brutális méretű amerikai védelmi költségvetés terhére, a szükséges szakértelem, nukleáris alapanyag és megfelelő technikai feltételrendszer már egyre kevésbé áll rendelkezésre a világ „legerősebb” államában. A hidegháborút követő békés szuperhatalmi időszakban a felnövekvő nemzedékek tagjai számára már korántsem az volt a legvonzóbb karrier- és életpálya-ajánlat, hogy hosszú évekig kimerítő módon atomfizikusnak vagy hadmérnöknek tanuljanak, hogy aztán majd képesek legyenek megtervezni és összerakni egy atomrakétát, vagy a világ legbonyolultabb eszközének is tekintett Ohio / Virginia osztályú atomtengeralattjárót.
A mesterséges intelligencia alkalmazása sok mindenben felgyorsíthatja a folyamatokat, ellenben, ha nincs megfelelő, generációk közötti tudástranszfer és új szakembergárda a nyugdíjazások után, akkor lehet kezdeni átismételni a területre vonatkozó tudásanyagot a második világháborút követő időszaktól. Amerika-szerte 23 tagállam szakemberei vesznek részt az új Manhattan-terv kivitelezésében az úgynevezett nemzeti kutatólaboratóriumok felügyelete alatt. Azonban, úgy tűnik, hogy a szakemberek nem elegen és nem a megfelelő minőségben állnak rendelkezésre, mert a bevállalt 50 új atomtöltet összeállítását tekintve is komoly lemaradásban vannak, ugyanis csupán 2 darab készült el az utóbbi években az úgynevezett atombomba-magokból (pits). Elképzelhető, hogy a szükséges speciális szaktudásban vannak hiányosságok, vagy azzal van gond, hogy ezt a speciális tudásanyagot átadják az újabb generációknak. Emlékezhetünk, hogy az eredeti, második világháborús Manhattan-terv szakembergárdája is javarészt európai, a nácik elől menekülő német, magyar, olasz, dán tudósokból állt. Az ő egykori zsenialitásuk, úgy tűnik, most nem áll rendelkezésre a tengerentúlon.
A New York Times tényfeltáró riportja szerint pontosan ezzel, a szakképzett személyzet hiányából fakadó problémával (qualified personnel shortage) szembesült a General Dynamics nevű amerikai óriáscég is az utóbbi években, amikor az új Manhattan-terv keretében 12 új atomtengeralattjáró építésére kapott megrendelést a Pentagontól mintegy 130 milliárd dollár értékben, viszont úgy tűnik, hogy nem tudják teljesíteni a megatendert a 2040-es határidőre, elsődlegesen az említett szakemberhiány miatt. A hadiipari óriáscég arra kényszerült, hogy már az általános iskolákban elindított speciális érzékenyítő oktatóprogramok segítségével próbálja megmutatni az amerikai diákoknak, hogy milyen nagyszerű dolog atomtengeralattjáró- vagy rakétaépítő mérnöknek lenni. Már amennyiben megy nekik a matek és a fizika is, bár ezek a tárgyak számítanak a legkevésbé menőnek az amerikai iskolákban (is), nem úgy, mint Kínában vagy Oroszországban.
A szuperhatalmi státuszba és az atomnagyhatalmi pozícióba belekényelmesedett Egyesült Államok nemhogy nem fejlesztette kellőképpen arzenálját és technológiáját, de az aktuálizált és magas szintű szaktudással (nuclear know-how) rendelkező szakemberek újabb nemzedékének kiképzését is jócskán elhanyagolta, ez pedig már a hadrendben maradt 1770 atomtöltet és 400 interkontinentális ballisztikus hordozórakéta (ICBM) fenntartását és működtetését is veszélyezteti. Az Európában állomásoztatott 100 darab amerikai taktikai atomtöltet korszerűsítése, cseréje is e nagyszabású terv része, mivel az európai szövetségesek esetében egyáltalán nem rendelkeznek a szükséges szakmai és technikai feltételekkel. Az új amerikai védelmi megaprojektek – mint a fent említett új Manhattan-terv, valamint a nemrég bejelentett, „csak” kétszáz milliárd dollárból finanszírozott, az észak-amerikai kontinenst lefedő rakétavédelmi rendszer, az „Aranykupola” projekt – egyértelműen a haditechnikai fejlődést és felzárkózást, az amerikai primátus és katonai dominancia megtartását szolgálják. A Fehér Ház ezirányú intézkedéscsomagjai – mint a májusban kiadott elnöki rendelet az amerikai nukleáris ipar fejlesztésének szükségességéről – természetesen szintén a külső kihívások ellensúlyozását szolgálják.
Washingtonban látszólag egyre nagyobb aggodalommal figyelik a nemzetközi beszámolókat, melyek szerint a rivális atomhatalmak, Kína és Oroszország (valamint a nagyok árnyékában a kommunista Észak-Korea) látványos sikereket érnek el az atom- és rakétatechnológiai fejlesztéseikben, elsősorban a katonai, másodsorban a polgári, tudományos célú felhasználási területeken. Mindez összességében egy újabb stratégiai fegyverkezési versenyt eredményezhet a nagyhatalmak között.
A szerző a Magyar Hadtudományi Társaság szakértője, Amerika-kutató
Borítókép: Az ismét Hadügyminisztérium névre keresztelt volt Védelmi Minisztérium logója Pentagonban 2025. szeptemberében / fotó: Celal Gunes / ANADOLU / Anadolu via AFP
Bejelentkezés