Az egyre ijesztőbb ütemben polarizálódó magyar társadalomban nagyon ritkán alakul ki széles körű, politikai közösségeken és világnézeti táborokon átívelő konszenzus. Az MLSZ-nek azonban szeptember elején sikerült szinte teljes nemzeti egységet kovácsolnia a szurkolóknak szóló intelemnek szánt kisfilmjével. A YouTube-on szinte kizárólag negatív kommentek olvashatóak a videó alatt, a közösségi médiában tízezerszámra születtek a felháborodott bejegyzések és hozzászólások, Záhonytól Nemesmedvesig ezen zúgolódtak a munkahelyeken, boltokban, kocsmákban a futballszerető emberek.
A szövetség díjnyertes öngólt lőtt, amelyet kommunikációs és PR-kurzusokon hamarosan elrettentő példaként fognak oktatni. A hivatalosnak tekintett nyilvánosság – az újságok, a hírportálok, a véleményformáló és politikai elit – azonban meglehetősen hamar napirendre tért az ügy felett. Néhány fideszes politikusnak a szurkolók felé tett, az elmúlt másfél évtizedben már kötelezőnek mondható gesztusán kívül érdemi reakciók, nyilatkozatok, cikkek nem születtek a videó kapcsán. Pedig azért lenne miről beszélni. Amit itt látunk, az ugyanis nem egyszerűen marketingszakmai baklövés – hanem egy hosszú évtizedek óta létező, mérgező előítéletesség megdöbbentően arcátlan megnyilvánulása.
Aki belefogott ennek az írásnak az olvasásába, alighanem pontosan tudja, mi történik ebben a nagyjából három percben, ha esetleg nem, itt saját felelősségre megtekintheti. A lényeg megragadható annyiban, hogy aki szurkoló, és úgy is viselkedik, mint egy szurkoló, az egy tahó proli, aki tönkreteszi a jóravaló emberek civilizált szórakozását. Ha te is jóravaló ember szeretnél lenni, akkor ne szurkoló légy, hanem néző! „Kussolj, ne szurkolj!” – lehetne a kisfilm hiteles címe.
Ez sajnos nem a kisfilm mondanivalójának zanzásított összefoglalása – ez az összes üzenet, ami leszűrhető belőle. A videó megjelenésekor kiadott közleményük szerint az MLSZ fő célja a zártkapus büntetések megelőzése. Ez valóban derék és fontos törekvés – csakhogy a jelenet nem a lelátón, hanem egy vendéglátóhelyen zajlik, a főszereplő pedig javarészt olyasmire vetemedik, amiért semmilyen FIFA-szankció nem járna még a stadionban sem. Például kocsmában szeszes italt fogyaszt, és – ó, borzalom! – alkoholos befolyásoltság alatt hangosan buzdítja a csapatot, vagyis nem a Megfelelő Módon örül a csapat sikerének. Trágár szavak kíséretében vitatja a bíró ítéletét, többek közt – Irgalom Atyja ne hagyj el! – a rovásunkra megadott tizenegyest is. A csörgősipkát az alkotók által faragott szurkolóbohóc fejére a zárt térben rágyújtás és a cigányozás teszi fel – amelyet persze ezúttal sem (valóban meglehetősen faragatlan és bántó) indulatkitörésként, hanem fajelméleti kiáltványként kell értelmezni.
Az MLSZ kisfilmje:
Hiszen a jóravaló emberek elutasítják az előítéleteket. Őszintén felháborodnak a melegek, feketék, romák vagy románok szidásán. Ilyesmire csak a szotyiköpködő, bunkó, rasszista, alkoholista, bajkeverő, fél – vagy tán egészen az – bűnöző szurkolók vetemednek. Mint az „ugye közismert”. Ahogyan azt „mind jól tudjuk”. A szurkolók a hazai wannabe szellemi elit cigányai. Akiket „ismerünk már”, akiknél „tudod, hogy megy ez”. Akikkel kapcsolatban a magyar véleményformáló értelmiség jelentős részében (és sokszor az ő hatásukra jóval szélesebb körben) az általánosító megbélyegzés, lesajnáló megvetés, vagy akár a kifejezetten alpári gyalázkodás nem vétek, hanem egyenesen elvárás, belépőkártya a civilizált emberek közé. Akiket, ha megütnek a szekusok vagy a rendőrök, akkor „biztosan megérdemelték”, ha panaszkodnak emiatt, „még ezeknek áll feljebb”.
És akiket épp ezért szinte soha senki nem véd meg – néhány lepattanó szavazatra vadászó politikuson kívül, akitől gyakorlati segítségre, jogvédelemre legfeljebb akkor számíthatnak, ha külföldön vegzálják őket. (A kormánnyal baráti viszonyt ápoló rezsimek testvéri gumibotjaival szemben persze még ebben az esetben sem.) Magyarországon számos etnikai, szexuális és társadalmi csoportot ér sokféle méltánytalanság. Ám a futballszurkolók az egyetlen olyan kisebbség (hiszen az emberek nagy többsége nem jár rendszeresen meccsre), akiket úgy lehet pellengérre állítani, mocskolni, sőt, fizikailag is bántalmazni, hogy még a közvélemény formálói vagy a jogvédő szervezetek sem horgadnak fel rajta.
A szurkolófóbia az egyetlen olyan előítélet, amely mindenféle következmény nélkül képviselhető a nyilvánosságban. Az MLSZ ostoba és rosszindulatú kisfilmje nemcsak egy kommunikációs baki, hanem ennek a helyzetnek az egyenes következménye. Ezért juthatott egyáltalán eszébe bárkinek a szövetségnél ez az ötlet, és ezért mehetett át a döntéshozatalon, anélkül, hogy bárkinek is eszébe jutott volna, hogy lényegében azokat köpik szemen, akiket képviselnek.
A videót övező általános felháborodás azonban mintha az alagút végén pislákoló fény lenne. A megmondóemberek nagy többsége most is hallgat, a felelősök a helyükön vannak, de a társadalom immunrendszere talán megmozdul végre. Talán kezdjük már megérteni: a jóravaló, civilizált kultúrember többek közt arról ismerszik meg, hogy nem akkor érzi magát annak, ha másokat nem jóravalónak, nem civilizáltnak és nem kultúrembernek bélyegez. Hogy az előítélet, a gyűlölet és a megszégyenítés nem mások fölé emel minket, hanem leránt a sárba. A szurkolókat évtizedek óta újra meg újra erre emlékeztetik – sokszor jogosan. Ideje lenne már velük szemben is betartani az oly sokszor hallott intelmeket. Mert a gyűlölet tényleg nem pálya. A szurkolóval szemben sem.
Borítókép: A magyar szurkolói oldal a Magyarország-Portugália labdarúgó világbajnoki selejtező mérkőzés előtt a Puskás Arénában 2025. szeptember 9-én / fotó: MTI/Illyés Tibor
Bejelentkezés