Az ukrán vezető hőstörténete nem áll össze. Az elmúlt napokban energiaügyben kibontakozó éles ukrán–magyar konfliktus közepette érdemes erre a kétes hősstátuszra rápillantani.
A nyugati világ jelentős része Volodimir Zelenszkijt a modern Európa hősének tekinti. A mainstream európai sajtó egyetlen, leegyszerűsített narratívát ismételget: Ukrajna az áldozat, Zelenszkij a szabadság bajnoka, minden kritikai hang ezzel szemben gyanús vagy egyenesen „orosz propaganda”. Tudatosan felépített kommunikáció ez: Oroszország a támadó agresszor, Ukrajna a védekező ártatlan bárány, Putyin a megtestesült gonosz, Zelenszkij pedig a hős. Volodimir Zelenszkijt Ukrajna és az ukrán ellenállás vezetőjeként a Time magazin a 2022-es év emberének választotta, és a címlapon „Ukrajna szellemével” együtt említettek.
Frissítsük emlékezetünket: 1938-ban a Time magazinban az év embere címét Adolf Hitler kapta, Sztálin pedig két alkalommal, 1939-ben és 1942-ben kapta meg ugyanezt az elismerést. Ennyit a kifinomult, fejlett és objektív nyugati sajtóról.
Ez a gondolkodás azonban nemcsak naiv, hanem veszélyes is.
A valóságban Zelenszkij nemcsak a háború arca, hanem egy olyan politikai rendszer vezetője, amelyben a nyomásgyakorlás, a moralizáló zsarolás, a központosítás és a korrupciós botrányok mindennaposak.
A kérdés az, hogy Zelenszkij és rendszere valóban kompatibilis-e azzal az úgymond civilizált Európával, amelyhez csatlakozni kíván. A választ nem nehéz meglelni.
A kommunikációs agresszió és a diplomáciai kultúra hiánya
Zelenszkij politikai stílusának egyik legfeltűnőbb eleme a diplomáciai normák látványos semmibevétele. A nyugati nyilvánosság ezt sokszor „bátor őszinteségnek” vagy „háborús őszinteségnek” állítja be. Ami azonban a valóságot illeti, az ukrán vezető esetében a kommunikáció gyakran hasonlít inkább ultimátumokra, mint partneri együttműködésre.
A Times hősének üzenetei rendszerint a következő logikát követik:
- aki nem ad fegyvert Ukrajnának, az bűnrészes,
- aki nem támogatja őket feltétel nélkül, az ellenség,
- aki óvatos, az gyáva,
- aki pedig saját érdeket említ, az erkölcstelen.
Ez a kommunikációs struktúra nem a diplomácia eszköztára, hanem a tömegek manipulálásának eszköze. A cél láthatóan nem a meggyőzés, hanem a megszégyenítés. Nem a tárgyalás, hanem a nyomásgyakorlás. Bármi áron.
A következmény pedig az, hogy
ami morális köntösbe csomagolja saját stratégiai érdekeit.
Magyarország esete: hálátlanság és politikai zsarolás, fenyegetéssel fűszerezve
A korábbi videóiban – televíziós szórakoztató bohóc szerepében – Ukrajna államfője még billentyűbátor hímtagzongorázást is bemutatott, „mindent a közönség szórakoztatásáért” mottóval. Ma ugyanezt teszi, csak éppen az ukrán emberek életével.
Különösen éles konfliktusa alakult ki Magyarországgal, amely a történelme során a legnagyobb humanitárius segítséget nyújtotta Ukrajnának: menekülteket fogadott be, megélhetést, iskoláztatást biztosított számukra. Nagyon helyesen, teszem hozzá. Nem mellékesen az ukrán állam működéséhez szükséges kritikus tranzitútvonalak részben Magyarországon keresztül kapcsolódnak Európához.
Ennek ellenére a magyar kormányt Zelenszkij és környezete gyakran nyíltan támadja, morálisan megbélyegzi, és úgy kezeli, mintha Magyarország ellenséges ország lenne.
A legsúlyosabb politikai feszültség az energia- és tranzitkérdésekben jelent meg.
Magyar szemszögből ez a magatartás zsarolás és támadás. És bármilyen kommunikációs trükkel is próbálják elfedni, a valóság a következő: Ukrajna képes és hajlandó eszközként használni azokat a rendszereket, amelyektől más országok mindennapi élete függ.
A demokratikus normák leépülése: központosítás és ellenőrzés
Ukrajnában a központosítás drasztikus méreteket öltött. A hadiállapot rendkívüli helyzet, de ugyanakkor nem lehet magyarázat minden túlkapásra.
Az ukrán kormányzat néhány dologban következetes maradt:
- ellenzéki politikai erőket szorított ki,
- médiaközpontosítást hajtott végre,
- a döntéshozatalt szűk körben koncentrálta,
- a hatalmi ágak elválasztását gyengítette.
A nyugati kommunikáció ezt „háborús szükségállapotnak” nevezi. De a kérdés nem az, hogy lehet-e rendkívüli intézkedéseket hozni, hanem az, hogy ezek átmenetiek maradnak-e, vagy tartós hatalmi struktúrát építenek.
A történelem tele van olyan rendszerekkel, diktatúrákkal, amelyek rendkívüli helyzetre hivatkozva építettek tartós centralizációt. Ukrajna ebben a tekintetben sem kivétel.
Kisebbségi politika és az európai normák semmibevétele
Az oktatási- és nyelvtörvények több esetben a kisebbségi nyelvhasználat szűkítését eredményezték, ami feszültséget okozott Magyarországgal és más szomszédos országokkal, például Oroszországgal is.
Az európai integráció egyik alapelve a kisebbségek védelme. Ha egy ország a nemzetépítés jelszavával korlátozza a kisebbségi jogokat, akkor nem az EU-hoz közeledik, hanem egy posztszovjet, soviniszta állammodellhez. Ukrajna éppen ezt teszi. Ezek a döntések nem elszigetelt hibák voltak, hanem egy olyan tudatos politikai trend elemei, amelyben az államnyelvi és identitáspolitikai szempontok felülírják a pluralizmus elvét.
A szélsőjobboldali örökség ápolása: Bandera, Azov és a kettős mérce
A nyugati közvélemény rendszeresen elutasítja azt, hogy regisztrálja, a szélsőjobboldal jelen van Ukrajnában. Azt állítja, hogy ez csak „orosz propaganda”. A valóságban azonban ez egy létező probléma, és a náci csoportok működését az ukrán állam legalizálja.
A Bandera-kultusz legitimálása bizonyos régiókban, a radikális nacionalista csoportok történelmi rehabilitációja, valamint az önkéntes fegyveres alakulatok körüli szimbolika mind olyan elemek, amelyek egy civilizált európai államban politikai tabunak számítanának.
A kettős mérce különösen szembetűnő: ami Nyugat-Európában elfogadhatatlan lenne, azt Ukrajnában a „háborús helyzet” vagy a „nemzeti identitás” ürügyén tolerálják.
Korrupciós botrányok és az ukrán vezetés felelőssége
Ukrajna hosszú ideje Európa egyik legkorruptabb állama volt. Volodimir Zelenszkij hatalomra kerülésekor reformokat ígért, de a korrupciós ügyek a háború alatt sem szűntek meg.
Állami beszerzési botrányok kerültek napvilágra, az energiaszektorban zajló visszaélésekre, közbeszerzési túlárazásokra derült fény, több miniszter lemondott. Ezek nem egyszerűen „háborús mellékjelenségek”, hanem annak a jelei, hogy a régi oligarchikus struktúrák tovább élnek.
A probléma nem önmagában az, hogy léteznek korrupciós ügyek az országban.
üzleti partnerek, régi ismeretségi körök, barátok, médiakapcsolatok, állami szerződések körüli gyanús összefonódások. A korrupció rendszerszintű, és maga az ukrán állam és annak vezetői gyakorolják azt nap mint nap.
Ha egy vezető környezetében folyamatosak a botrányok, akkor előbb-utóbb előkerül a politikai felelősség kérdése. A „nem tudtam róla” egy államfő esetében beismerésről, vagy éppen a kontroll hiányáról szól. Rosszabb esetben a személyes részvétel balga leplezése.
A hősnarratíva geopolitikai funkciója
Zelenszkij a nyugati világ számára nem csupán ukrán elnök. Ő egy geopolitikai szimbólum.
A hősnarratíva céljai:
- legitimálni a pénzügyi és katonai támogatásokat,
- fenntartani a társadalmi mozgósítást,
- erkölcsi keretbe csomagolni a geopolitikai döntéseket,
- elhallgattatni a kritikát.
Aki Zelenszkijt kritizálja, az könnyen megkapja a bélyeget: „oroszbarát”, „Putyin fizetett talpnyalója”. Ez a retorikai fegyver azonban a demokrácia esküdt ellensége. A demokrácia lényege a kritika, a kontroll, az elszámoltathatóság. Ukrajnában ezek állandó hiánycikkek.
Ha Zelenszkij kritikája tabu, akkor a Nyugat nem a demokráciát védi, hanem saját, hazug narratíváját.
És sajnos a politikai és személyes stílusát sem teszi civilizálttá.
Ezen a ponton szót kell ejtenünk az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottságról is: a brüsszeli bürokraták szisztematikusan elhallgatják, milyen jelek utalnak az ukrajnai diktatúrára, nem beszélnek a szólásszabadság és kisebbségi jogok folyamatos eltiprásáról, az ellenzék bebörtönzéséről, elnézik Zelenszkijnek, hogy EU-tagállamokat zsarol, hogy azok energia-infrastruktúráját támadja – és további 1500 milliárd dollárt helyeznek kilátásba a korrupt Ukrajna számára (nem lepődnék meg, ha egyszer kiderülne, a támogatási pénzekből Ukrajna számos nyugati szereplőnek komoly pénzeket osztott vissza). Ezzel egyidejűleg Brüsszel arról beszél, hogy háborúzni fog Oroszországgal, oroszellenes hangulatot szít, és papagájként ismételteti a hazug lakájmédiájával, hogy az oroszok veszélyt jelentenek Európára, ezért háborúzni kell majd ellenük. Szisztematikusan végzi a lakosság tudatformálását.
Mi következik mindezekből? Európa súlytalanná vált. Már nem nemzetközi tényező, energia- és nyersanyagforrásai nem számottevőek, és az egykori gyarmattartásból lassan már csak kevély viselkedése és kommunikációja maradt meg. Ezért az EU vezetése úgy döntött, hogy új birodalmat épít, Ukrajna hatalmas területét is belefoglalva. Célba veszik az olcsó orosz energia- és nyersanyagforrásokat, az ukrán termőföldet, és egy erősen centralizált hatalmi központot óhajtanak kiépíteni. Brüsszelt jelölték ki mindenki fővárosának, az ukránokat pedig a jövőbeli Európai Egyesült Államok fegyveres erőinek, verőlegényeinek. Ez az ukrán csatlakozás ára. Az EU vezetői felépítenének egy állig felfegyverzett és kiképzett hadsereget, azt azonban nem látják, hogy ez az ukrán katonai erő egy napon Brüsszellel szemben is követelőzni fog, zsarolni és – ha érdekei úgy kívánják – akár Európa ellen is fordulhat majd. Ha ez a világ eljön, Oroszország és Kína jól fog szórakozni az európai önmegsemmisítési projekten.
Európa jövője szempontjából létfontosságú, hogy a valóságot lássuk: Zelenszkij rendszere nemcsak áldozat, hanem aktív és károsan kóros szereplő is. Ha az ukrán vezető vétkes az eddig felsoroltakban, akkor Ursula von der Leyen minimum bűnrészes. Ha Európa valóban értékekre épül, akkor ezen értékek tekintetében nem lehet kivétel.
A hősnarratíva lebontása pedig nem Ukrajna elleni támadás. A hősnarratíva lebontása a valóság és a közös jövőnk védelme. Amennyiben létezik még ilyen. Mert a Zelenszkij-féle kétes zongoraleckékből ki kell maradni, a Von der Leyennel folytatott különös haláltánca pedig remélhetőleg csak rossz emlék marad a történelem szemétdombján. Ott, ahol csak a Tökök virágoznak.
(Ez a cikk nem az ukrán emberekről és népről szól, hanem az ukrán és európai vezetésről.)
Borítókép: Volodimir Zelenszkij és Ursula von der Leyen 2026. február 24-én Kijevben / fotó: Handout / UKRAINIAN PRESIDENTIAL PRESS SERVICE / AFP
Bejelentkezés