Ha Fidesz uralmát egy másik egypárti kétharmados többség váltja fel, „az folytatása ennek a rendszernek”, a demokrácia helyreállítására ezért csak a koalíciós kormányzás jelenthet garanciát, jelentette ki Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke az ÖT Youtube-csatornáján a Szemben Kócziánnal című műsorban.
A beszélgetésben Dobrev reagált a Medián legfrissebb mérésére, mely szerint a Demokratikus Koalíció támogatottsága 2–3 százalékos. „A DK egy stabil parlamenti párt”, mondta, valamint hozzátette: „Én nem is nagyon lennék elégedett az öt százalékkal. Szerintem nagyjából tíz százalék kell ahhoz, hogy azt a garanciát meg tudjuk adni, ami kell ahhoz, hogy az Orbán-rendszert leváltsuk.” Szerinte a kampány feladata az, hogy minél több embert meggyőzzenek, menjenek el szavazni.
Gyurcsány után: „Egy emberközelibb párt lettünk”
A műsorban szóba került Gyurcsány Ferenc visszavonulása is. Dobrev hangsúlyozta: „A DK-nak a politikája, az értékrendje nem változott”, ugyanakkor elismerte, hogy vezetőként más habitust képvisel. „Az elmúlt hónapokban ebből a szempontból egy emberközelibb párt lettünk, mert az én habitusom olyan, hogy én a politikát alapvetően annak tekintem, hogy az emberek hétköznapi problémáit kell tudnia megoldani.”
„Az emberek általános hangulata a totális kiszolgáltatottság” – fogalmazott. Úgy vélte, az állam nem védi meg kellőképpen a munkavállalókat és a fogyasztókat a gazdasági erőfölénnyel szemben.
Egy nagyatádi gyárbezárás kapcsán ezt mondta: „Egy német multi kirúgott több mint kétszáz embert, és nem fizette ki a végkielégítésüket és az utolsó kéthavi bérüket.” Szerinte „az állam feladata, hogy ezeket a cégeket megfékezze, az állam feladata, hogy az átlagembereket megvédje”.
A globalizációról szólva pedig kijelentette: „Szépen lassan a nagy cégek kibújtak a szabályok alól”, ezért támogatja az erősebb európai integrációt. „A szabályoknak is egységesnek kell lenni” – mondta.
„Az utolsó vércseppig küzdök”
„Belegebedünk abba, hogy 2010 óta egyetlen egy pártnak kétharmada van, és egyetlen egy embernek totális teljhatalma” – hangsúlyozta a pártelnök. Úgy véli, ma Magyarországon nincs demokrácia, ám a rendszer pontos definiálását inkább „nagyon okos politológusokra” bízná. Ő annyival jellemezné, hogy „gyakorlatilag önkényesen Orbán Viktor bármit megcsinálhat”. A magyar választások nem szabadok és nem korrektek” – fogalmazott, ugyanakkor hozzátette: „Demokrataként az a feladatom, hogy az utolsó vércseppig küzdjek azért, hogy ezt a kormányt le lehessen váltani választásokon.”
DK és Tisza: koalíció mint garancia
A Tisza Párt politikájáról Dobrev azt mondta, több kérdésben nem lát érdemi különbséget a Fideszhez képest, például a nyugdíjak indexálása ügyében. „Mi vagyunk az egyetlenek, akik azt mondjuk, hogy vissza kell vezetni a svájci indexálást, hogy a bérekkel növekedjen” – hangsúlyozta.
Az együttműködés lehetőségéről kijelentette: „Én bárkivel hajlandó vagyok együttműködni, aki az Orbán-rendszert le akarja váltani”. Szerinte a demokrácia helyreállítására „egyetlen egy garancia van a politikában. Az az, hogyha egy politikus nem dönthet egyedül. És ebben a mai világban pedig a garancia, az a koalíció.” Úgy véli, ha a Fidesz uralmát egy másik egypárti kétharmados kormányzás váltja fel, „az folytatása ennek a rendszernek”.
Gazdaságpolitikai célként Dobrev a béremelést és az adórendszer átalakítását nevezte meg. „A minimálbérnek adómentesnek kell lennie” – mondta. Emellett magasabb kulcsot javasol a kiemelkedő jövedelmekre, valamint javasolja az osztalék- és kamatjövedelmek megadóztatását.
Szerinte „az olcsó és kiszolgáltatott munkaerőre épülő gazdaságpolitikának véget kell vetni”. „Abból a 300–350 ezer forintból nem nagyon lehet tisztességgel megélni Magyarországon” – fogalmazott a hazai bérek kapcsán.
„Éppen azért, mert Apró Antal unokája vagyok”
A személyes hátterét érintő kritikákra reagálva Dobrev azt mondta: „A német alkotmányban benne van az, hogy a vagyon kötelez. És én nagyon így is gondolom.” Reagált a kommunista felmenőit emlegető „aprózásra” is. „Éppen azért, mert én Apró Antalnak vagyok az unokája, ezért sokkal nagyobb felelősségem van abban, hogy küzdjek az ellen, hogy ebben az országban újra kialakuljon egy egypártrendszerű diktatúra” – szögezte le.
„Nincsen B-tervem”
Arra a kérdésre, mi történik, ha a Fidesz újra győz, a DK elnöke így válaszolt: „Nincsen B-tervem.” Szerinte „annak a politikusnak, akinek van B-terve, az azonnal álljon föl és tűnjön el”.
A választás tétjét úgy foglalta össze: „Az embereket csak ez érdekli: nyugdíj, bérek, gazdaság, oktatás, egészségügy.” Dobrev Klára szerint „ebből az országból lehet egy klassz országot csinálni”, és a következő hónapok feladata az, hogy „az Orbán-rendszer leváltásához szükséges többséget” megteremtsék.

Bejelentkezés