Queens-ből, Flushingból hívott egy magyar haver. Meleg fiú. Nem az a fajta, aki kiteszi mások elé, inkább megtartja magának a dolgait. Mondta, hogy pár napra menedékhely kellene egy srácnak. A federales már nála is kereste, és nagyon a nyomában vannak. Ha bújtatnám pár napig, talán feladnák az üldözést.

Így volt ez a nyolcvanas években, jött az akkori amerikai Ausländer Polizei, meghitt spanglish nevén a federales. Vitték el az embereket. Ment az örökös bújócska. Volt egy bogotái haver, akivel együtt mosogattunk egy chelsea-i étteremben, ő írt egy forgatókönyvet az Elizabeth nevű, New Jersey-ben található illegális menekülttáborban töltött napjairól. Magyar szemmel zirndorfi hangulata volt. Kicsi az emigránsvilág, és minden része kísértetiesen hasonlít a másikra.

Brooklynban laktam akkor, a reneszánszát élő Park Slope negyedben. Ide érkezett Danny. Nem tudtam, hány éves. Lehetett tizenöt, lehetett tizennyolc is. Nem kérdeztem. Én se voltam sokkal több, éppen csak húsz. A szőnyegen aludt. Rémálmai voltak. Rugdosott, forgolódott, néha mintha áram rázta volna meg, felült. 

Valahol Kolumbiában született. Valahogy, mint közülünk sokan, idekerült. 

***

Reggel mutogatva kérdezte, akarom-e, hogy leszopjon. Volt benne valami őszinte egyszerűség, valami bűbájos természetesség. Mondtam neki, hogy más csapatban játszom, a lányokat szeretem. 

Megrántotta a vállát, duzzogott. Szép a kis pina is, szipogott megértően, hozhatok azt is. Koreai, brazil, még orosz is van. Tizenkét éves a legfrissebb. Kicsit vékonyka koreai lány. A telefonért nyúlt. Erre sincs szükség, mondtam neki, van egy barátnőm. 

Megsértődött. Szeretett volna hasznos lenni. 

***

Miért is írok most erről? Mert az emigráció mindent és mindenkit érint Amerikában. És amerre a világ halad, Európa sem kivétel. Az is tiszta sor, hogy megváltozott az élet. Az elcsépelt amerikai fordulattal élve, ez már nem Kansas. Vége az amerikai mesevilágnak. Elmúlt. Ez már nem jön vissza. Ahogy a fiam mondja, danzó. Kész. Vége.

Lehet, hogy ismét nagy lesz Amerika, de az már más lesz, nem a régi. A demokrata huhogás, hogy Trump vissza akarja hozni a régi időket – ők is tudják, hogy az lehetetlen, de azért szeretik mondani. 

***

Mi van az emigrációval? 

Kezdjük ott, hogy több tízezer gyereket hoznak át évente a határon. Levadássza őket a pornóipar, a prostitúció, a pedók, meg a morálisan homályos örökbefogadó szervezetek. Feltöltik a pangó iskolákat. Mint az ezernyolcszázas évek hírhedt árvavonatjai, viszik őket szerteszét az országban. Új, már nem nyugati gyökerekkel rendelkező generációk sora ömlik át a határokon. Utálnak itt mindent, és utálják az angolszász rendszer maradványait. Ragaszkodnak a régi világukhoz. Kérdezné az ember, hogy akkor miért jönnek. Erre is van egy mai kifejezés, a revenge migration, és persze a spanyol reconquista. Lobognak Los Angelesben a mexikói zászlók. 

A demokraták konokul fűtik az ellenséges hangulatot. Hergelik őket Amerika ellen.

***

Azonban kell a munkaerő. Mindenféle munkaerő. Még ha nem is olyan magasan képzett, mint a háború után áttelepített náci mérnökök. Ez a techipar siralomvölgye. Elon Musk, Mark Zuckerberg, az új Palantir AI-os fickó, Alex Karp – mind a vízumokat nyomja. De az sem egyszerű. Nem jönnek már az európai mérnökök, nekik sincs elég. Kínából sem jönnek, akármi is történik ott éppen. Az indiai munkaerő itt van mindenhol, de nem csillagos ötös. Nem nagyon viszik előre a dolgokat. Mi marad? Dél-Korea, a szigetvilág. De már a koreai mérnökök is inkább hazafelé mennek. Jobb otthon az élet.

Akik jönnek, csak alapszintű melóra alkalmasak. Az is kell, de nem végtelen a kereslet. A mértéktelen bevándorlás egy új jóléti rendszert hív életre – sok gyerek, alkalmazhatatlan tömegek. A demokraták szeretik ezt, azt gondolják, hogy rájuk szavaznak, vagy még inkább az ő nevükben szavazhatnak magukra.

***

Kanadával ellentétben Amerika nem válogat. Beenged mindenkit. Kanada mindmáig szűri az elitet. Hosszú, válogatós az adminisztrációs folyamat. Amerika a kitoloncolással válogat. Beenged, aztán kitoloncol. Vesszen a nyomorult, maradjon az életképes. Van ennek történelme.

A Wikipedia szerint a demokrata Clinton elnök kétmillió illegálist toloncolt ki, a demokrata Obama, a kitoloncolók nem hivatalos királya, több mint hárommilliót. Trump, a nagy hőbörgés ellenére, alulteljesít. A hivatalos bűnözőkre koncentrál. Megalázóan alacsony a kitoloncoltak száma. De ugyanakkor mérhetetlenül agresszív az ellenállás. 

Hirtelen fontos lett ez a demokratáknak. Mint sok minden, valahogy ez sem volt fontos korábban.

***

A nem hivatalos hírek szerint a Demokrata Párt szervezete, az ActBlue és a Kínai Kommunista Párt pénzeli ezeket a mostani tüntetéseket. Alex Soros főpróbája ez, ha minden igaz. Összerázni a dolgokat a 2026-os félidős választásokra. Felrázni és megerősíteni a demokrata bázist, újrapénzelni, és minden elképzelhető lépésnél szembemenni a Trump-vonallal.

Ez utóbbit okosan kihasználja a Trump-csapat. Napról napra lövik fel a lufikat, hogy lekössék a demokratákat a sok hülyeséggel. Utóbbiak itt-ott kezdenek ébredezni, kicsit válogatósabbak, és nem harcolnak mindenért. De az alapállás marad. Mindennapi a harc. Minden ledobott kesztyűt felvesznek. Megy a fasisztázás, a nácizás, a fehér elnyomózás, meg az a duma, hogy mentsük meg a demokráciát. 

***

Amerikában 1992 óta nem vetették be a Nemzeti Gárdát. Akkor is Los Angeles-ben. Kalifornia akkori kormányzója az elnök segítségét kérte. A mai kormányzó, Gavin Newsom nemhogy nem kérte, de ellenezte a szövetségi beavatkozást. Ma reggel bíróságra ment, pereli a Trump-kormányt. A demokraták zűrzavart akarnak, állandósított káoszt, végig Trump elnöksége alatt. 

Letették a voksukat, nem ismerik el a hatalomvesztést, mindent fölégetnek, mindent felforgatnak, mindent és mindenkit megtámadnak, hogy visszaszerezzék az elvesztett kormányzási lehetőséget. Csatatérré próbálják alakítani az országot. Ezért vonult be a Nemzeti Gárda. Van elég probléma Kaliforniában és az országban. 

***

Mi a legfőbb probléma? Mit takar a mindennapos csetepaté? 

Van két mélyreható dolog. Az egyik az államadósság újrafinanszírozása. Most jár le a hathónapos megegyezés, és a kamatláb nemcsak nagyon magas, de felfelé is ível. Nem mindegy, hogy az államadósság 9,2 trillió dolláros része milyen kamatlábon megy tovább, három és fél, négy-kettő, vagy felmegy négy-kilencre is. A magas kamatláb nagy vereség lenne Trumpnak, az elnöknek, és Trumpnak, az üzletembernek is. Ezért válik napról-napra feszültebbé a helyzet. 

Az, hogy az „ellenséges” országok eladják az amerikai állampapírokat, nagy kamu. Kína jól keres ezen, ahogy Japán és Kanada is. És ha el is adnák, a pénz hazajönne a helyi befektetőknek. Trump baja nem ezekkel van. Az igazi probléma az ellenséges és önálló Federal Reserve, azaz a központi banki rendszer. Amit JFK és több amerikai elnök próbált már megszüntetni. 

A másik fontos kérdés a mára már nyílttá vált orosz–ukrán háború. A legutóbbi drónakcióval a NATO által támogatott ukrán hősök átléptek egy határt. Sokak szerint ezért helyezi Trump a Nemzeti Gárdát Kaliforniába, és más, stratégiailag fontos államokba. Felszámolni a még ma is aktív orosz és kínai sejteket, kibekkelni a megtorlás lehetőségét. 

***

Danny egy hónap után eltűnt. Kenyeres furgont vezetett. Reggel négykor kezdett, szórta a kenyeres zsákokat az üzletek elé. Minden péntek délután bejött hozzánk, Brooklynba is. Telerakta a konyhaasztalt kenyérrel, fel a plafonig. Hozott egy kis süteményes dobozt is. A család cukrászdát nyitott Jackson Heights környékén. Tres Leches. Édes amerikai álmok.