Hangoskönyv
Mindent összevetve a Tisza Párt szervezői és politikai sikere azon áll vagy bukik, hogy létrejött-e már az a kritikus tömeg, melyben megfogalmazódott az akarat a rendszer leváltására.
Óellenzék, ósajtó, ójelöltek, ókultúra és ógazdaság: pont azok törlik majd el őket, akik szerint ennél rosszabb már nem lehet.
Végre videón nézhetjük a gyerekbántalmazást, most már buknia kell ennek a rohadék kormánynak
Amikor éppen a felháborodások szezonját éljük, akkor azok is felháborodnak az aktuális felháborodnivalón, akiket a felháborodásszezonon kívül egyáltalán nem foglalkoztat a saját kis világukon kívüli más életformák létezése.
Kertészkedési tippek a választásokig és tovább
Ahogy romlott a világ körülöttem, úgy ültettem egyre több bokrot. Minél több tébolyult ismerősöm lett a Facebookon, annál több új gyümölcsfám a kertben. Minden véresszájú komment tiszteletére leszúrtam egy-egy fűzfavesszőt a mezsgyére.
És a vég: a televízió – radikális átalakulásban a közösségi média szerkezete
A közéletünk még mindig a kommentszekcióban létezik. De mint másutt, itt is hamar ráébrednek majd az emberek, hogy kell egy jobb mikrofon, némi fény, és övék lesz a színpad.
Vissza a középkorba | Mit kezdjünk a kémiai kasztrációra vonatkozó elképzelésekkel?
Időről időre fölmerül, hogy alkalmasint vágjunk le egymásból darabokat. Néhány éve a pedofil bűnözők kasztrálása lett slágertéma gothic-rajongó barátaink körében. Bizonyára komolyan megérintette őket az iszlám teokráciák retrográd lendülete: kézlevágás, fejezés, korbácsolás. Ideje – gondolják talán – mifelénk is visszatalálni a látványos büntetési formákhoz.
Zima néni ruháért jön. Nincs formában. Akár egy nyugdíjas kötéltáncos egyensúlyozik az utca közepén. A közönség a kisbolt előtt figyel, szurkol neki.
Ha az ingatlanlufi ismét kipukkad, oda a rendszer legitimitása
Nem az a kérdés, hogy ingatlanlufiban vagyunk-e, hanem az, hogy mikor pukkad ki ismét. Ekkor pedig vagy valahogy kimentik a tulajdonosokat, vagy visszatérünk oda, ahonnan indultunk, amikor a dolgozó sokaságnak nem volt tulajdona, csupán csak bérelte azt.
Schrödinger ellenzéke – a Tisza Párt bonyolult lelkivilágáról
A dimenziókapun vagy az aranykapun akarnak belépni Magyar Péterék? Lehet-e egyszerre győztes középosztálynak lenni, és diktatúrát kiáltani, rendszerváltást és politikai felelősségre vonást óhajtani? Mekkora a rendszer állatparkja?
Így csúszik félre az influenszer-közgazdászok valóságértése
A reform-közgazdaságtan árnyéka mindmáig ott húzódik a viták mögött. Ez az iskola papíron a piac szabadságát hirdette, gyakorlatban azonban mindig a tervezőasztalon érezte magát otthon. Sosem a cégvezetői döntést tekintette a gazdaság lényegének, hanem a rendszertervezést.
A költészetért meg kell küzdenie az olvasóknak, mondtam valahol, és elhúzták a szájukat. Ez már más világ. A profi ma megnézi, mire van igény, ne legyek már ennyire szentimentális. Ha felelős állampolgár lennék, keresnék valami rendes foglalkozást. A „rendes” itt az egyéniség teljes feladását jelenti, vágtam vissza.
A messiás, mindig a messiást várjuk, hát mi egy szőrös nőt kaptunk. Olyat, akinek esze ágába sincs elindulni a választáson. Biccentett az ősnéni. Kihörpintette a teáját, és megkért, hogy menjek haza, mert fáradt.
A magyar nemzet biztonsága bizonyos értelemben fordulatot jelent a Krasznahorkai-életműben. A Nobel-díjas szerző egy korábbi szerzői korszak sikerreceptjéhez talált vissza, és a szépség iránti lírai kutakodást helyezi előtérbe.
Az ukrán Ali baba és a negyven rabló, meg a félelem a békétől
Átfogó vezetőcserékre van szükség mind az Európai Unióban, mind annak vezető hatalmainál – félő, hogy amennyiben ezek nem következnek be, Európa tovább marginalizálódik, és csak egy partvonalról üvöltő, magatehetetlen, félszeg bohóc marad.
Ahol a sör még mindig nem drága – Prága és más cseh csodák
Budapestről viszonylag könnyű eljutni Prágába, esetleg Brnóba vagy más cseh kisvárosokba, ahol a sör a hétköznapi élet természetes része. A sörfőzésnek, a sörcsapolásnak, de még a sörivásnak kultúrája van, sőt művészete, és a csehek ezt kivételesen magas színvonalon űzik.
A Tisza Párttal megérkezett a középosztály lázadása Magyarországra, de mégis nagyon magyaros módon
A tiszás jelölt-jelöltek elsősorban az a felső réteg, amely nemcsak politikai ambíciókkal rendelkezik, de amelynek Magyarországon kisebb vagyonkája, tehát valamekkora szabadsága és mozgástere is van hozzá, hogy belépjen a politikába.
Széljegyzetek a közép-európai ember megértéséhez
Közép-Európában az életet nem mértani pontossággal élik, hanem érzelmi logikával. Itt az emberi kapcsolat fontosabb, mint a határidő, és a szó sokszor csak előjáték a tettekhez.
Csak ment, korteskedett némán – előválasztásos Tisza-abszurd
Mi értelme nyilvánossá tenni egy jelöltkiválasztás részeredményeit, ha az az ország és a sajtó felé teljesen le van némítva? Nem szürreális, hogy a képviselő-előválasztásról pont az nem nyilatkozhat, aki pályázik a tisztségre? És ha valaki ezt szóvá teszi, akkor még őt oktatják ki? Az előválasztás szülőföldjén ez nem így van. Nagyon nem.
Te nem szereted az Egészséges Arcoktól a Nélkülemet?
Én egy 1999-es liberális vagyok. Amikor a hegemón liberális vigyorogva elém teszi a vizeletbe mártott feszületet, bólintok, hogy nem rossz, de rajzolok az üvegre egy horogkeresztet, hogy még polgárpukkasztóbb legyen. A hegemón liberális itt haragszik meg rám.
Egyáltalán mi értelme a focinak?
„Ez túl kevés, ez túl sok. Ez mértéktévesztés, Uram!” – jut eszembe Mácsai Pál hangján Nemes Nagy Ágnes Istenről című verse. A sport sok mindenre megtanít. Például arra, hogy hogyan viseljük el a vereséget, és hogyan győzzünk méltósággal. Hát, erre a tudásra hamarosan nagy-nagy szükségünk lesz.
Elkerülhetetlen a szekértáborokba sorolódás, a vita pedig értelmetlen
Az emberek nagy része ma nem azért fogyaszt tartalmat, hogy a nézeteit megütköztesse másokéval, hanem azért, hogy sajátjait visszaigazolva lássa.

