ÖT | Fordulat a kegyelmi ügyben: titokzatos szereplő került elő? | Sulyok Tamás méltatlanná vált?
További bejegyzések
„A néző mindig profi” | Scherer Péterre emlékezünk
Meghalt Scherer Péter, a hazai színjátszás fontos alakja. Pepe – talán nem bánná, hogy így hivatkozunk rá – 64 éves volt. Egy 2019-ben készült interjúval emlékezünk. „Ezerféleképpen lehet megvalósítani az álmodat. Mi most valahogy úgy, ahogy a sok csepp követ váj.”
Ez a környék tabu, ide még a pizzafutár és a taxis álarcban jön ki, a hivatali dolgozók félnek tőle, mint a tűztől, a politikusok jobban, mint a közvélemény-kutatástól vagy a saját véleményüktől. Mondjuk Géza, a postás szeret ide kijönni, minden háznál kap kávét, szendvicset, kis kamatra előre kiadja a kis nyugdíjat, szerényen megél, és helyiek is megélnek.
A Fidesz azt kapja a Tiszától, amit megérdemel – és ez nagyon nincs rendben
A bosszú politikája mindig népszerű műfaj. A megalázottak, kifosztottak, semmibe vett emberek természetes emberi reflexe, hogy elégtételt akarnak. Nem igazságot — az jóval bonyolultabb, fárasztóbb és sokszor kiábrándítóbb vállalkozás volna —, hanem látványos elégtételt.
A délvidéki magyarok legnagyobb részét sokkolta a magyarországi választás eredménye. Talán még a legfanatikusabb magyarországi fideszeseknél is biztosabbak voltak Orbánék győzelmében.
Iszonyatos erejű leleplezése volt a rendszernek | Csernobil 40. évfordulója a Péter & Gáborban
Négy évtizede történt a csernobili atomkatasztrófa. Karafiáth Orsolya Konok Péterrel és Balogh Gáborral személyes élményeikről, a hatalom természetéről, a következmények nélküliségről és a tragédia társadalmi feldolgozásáról beszélget a műsorban.
A nemzetbiztonsági főtanácsadó
Tóth Péter nagyon hasonló szerepet töltött be a Tisza-kampányban, mint Rogán 2022-ben a Fidesz oldalán. Van azonban itt más is.
Az előadás szembesít, provokál, de a saját személyes történetét állítja a középpontba, és a szégyen működését vizsgálja, ez a szégyen pedig nemcsak személyes, hanem közös, társadalmi szintű is lehet.

Bejelentkezés