Először jelentkezik a Közelkép Extra, amelyben Schiffer András egy-egy aktuális témát jár körbe. Ezúttal ez a Trump–Orbán-találkozó, amelynek értékelésekor Schiffer szokásához híven nem kíméli sem Washingtont, sem Brüsszelt, sem Moszkvát, de a tárgyalások eredményét értelmezni akaró „progresszív mágusokat” és a hurráoptimista kormánypárti médiát sem.
Schiffer az elején leszögezi, hogy „rendkívül kiábrándító és unalmas lesz”, mert úgy véli, „az igazság valahol a kettő között van.” Szerinte a „Mandiner és vidéke” részéről szórt konfetti zuhatag” éppúgy indokokolatlan, mint a „444 és környékének” „röhögése, fikázása.”
Úgy véli, a protokolláris kérdéseken, a fogadtatásról, vagy az elszállásolásról szóló vitának nincs túl nagy jelentősége. Tény, hogy Orbán nem kapta meg a hivatalos állami pompát nem kapta meg, ugyanakkor emlékeztet: 1990-ben Antall Józsefnek hiába jártak emelkedettebb külsőségek, „a vállveregetéseken kívül és a katonai csindadrattán kívül nem sokat kapott.” A felvételeken látható „folyamatos fraternizálás” a magyar delegációval világosan mutatja a különleges viszonyt – mutat rá.
Schiffer sokkal inkább a találkozó utáni közös sajtótájékoztatót hiányolja. „A miniszterelnök tartozik azzal a magyar nyilvánosságnak, a saját választóinak”, hogy megindokolja: ha valóban megállapodtak Trumppal, akkor miért nem álltak ki közösen a nyilvánosság elé erről beszámolni – szögezi le.
A washingtoni látogatásnak két fontos eredményét látja. Az egyik, hogy prognózisa szerint, 2026 április 12-ig (a választásokig) Magyarország mentességet fog élvezni az orosz energiahordozókat sújtó szankciók alól. A másik pedig, hogy „pénzügyi védőernyőt” kapunk, amely a „forint elleni spekulációkat” hivatott kivédeni.
Miért fontosabb Von der Leyen reakciója a tárgyalásokra, mint, hogy mi szivárgott ki a sajtóba? Miben van igaza Orbánnak, és miért vezeti mégis zsákutcába az országot? Mit old meg, és mit nem kormány szerint „történelmi deal?” Valóban a korrupció és a jogállamiság miatt tartja vissza a fejlesztési pénzeket Brüsszel?
Kiderül az adásból.

Bejelentkezés