„Már éppen egymásnak estek volna, amikor a nyitott ablakon egy hatalmas, fekete húslégy repült be a Közösségibe, körözni kezdett a fejük fölött, aztán a mennyezeten sétált…”
Ménes Attila: Erdei vadak
Január, fagyos szél. Ónos eső, köd. Ezek számomra most a visszatekintés percei, az elmúlt évből kiemelkedő, sőt letaglózó olvasmányaim jutnak eszembe. Próbálok nyitottan, nem szemellenzősen visszanézni az évre a saját szobámban és buborékomban ücsörögve. Ennek kapcsán persze olyan kérdések foglalkoztatnak, hogy mi ma az irodalom? Ki mondja meg, kinek melyik könyve emelkedik ki a könyvesboltok jól megszuggerált és rendszerint ócska (pszichológiai tanácsadó) dömpingjéből?
2024-ben két író művei leptek meg igazán. Az egyik Mohamed Mbougar Sarr Ugyanolyan emberek, a másik Ménes Attila Erdei vadak című regénye. Mind a ketten a melegek világáról vonultatnak fel epizódokat. Nem vidámak, sőt szomorúak, de hát a jó irodalom folyton szomorú meg melankolikus – kínos nevetések, együttérzés. Van itt két jó könyv, amiket azonban a melegség unalmas kortársi ábrázolása kísér – az a netflixes maszlag, ami az utóbbi években szinte kibírhatatlanul egysíkúvá vált: a melegek áldozatok, a melegek jóemberek, a szexualitás közügy, az író szexualitása garancia (mintha bármit is tudnánk róla). Így válik az intim tér politikaivá, eladhatóvá és valamiféle hamis közös nevezővé, amivel a közösségi házakban lehet dicsekedni, hogy olvastad és fizettél érte.
Mohamed Sarr egy szenegáli, fiktív riportkönyvet írt az erőszak társadalmáról, amiben egy meleg muszlim férfi testét kihantolják és megalázzák túlvilági nyugalmában. Ménes Attila egy hajdúsági magyar tanítópár szerelmi boldogságát és szenvedéseit, két férfi szenvedélyesen bántalmazó, félrecsúszó és elhajló lakótelepi életét mutatja be; alkoholizmus, betegség és a magány keretezi a pontos leírásokat vágyról, gyerektelenségről. Az ágyaktól a sírig jutunk, ha e két művet összeolvassuk. Olyan érzelmi és társadalmi komplexitás tárul elénk, ami jóval kiemeli a melegeket az áldozatiság szerepéből, karakteressé és nem egyszerűen jóvá teszi vallomásaikat. A mindennapok szürke tárgyai kerülnek reflektorfénybe, és az elkerülhetetlenül privát úgy lesz politikai írói tárgy, hogy megértjük a közösség velük szemben történő viselkedési mintázatait. Nem a melegek a jók és nem a társadalom rossz. A társadalom nem kap automatikusan bántalmazó, abuzáló funkciót, ahogy a melegek sem szörnyetegek. Akad minden viselkedési mintából bőven, itt is, ott is. Komplex, letehetetlen alkotás e két könyv, azonosulást vált ki, hovatovább az olvasó nem fényezheti önmagát azzal, hogy az áldozat oldalán áll, vagyis ő lenne a jóság és az empátia megtestesítője, mert a jóság és az empátia nem szerepel a melegek viselkedési szerepmintái között.
A Párizsban élő, szenegáli származású Sarr számtalan nemzetközi elismerésben részesült. Megkapta a francia Goncourt-díjat, valamint nemrég az egyetemes európai irodalom legfontosabb díját, a berlini nemzetközi irodalmi díjat, ami a Nobel kapuja. Ő az, aki tavaly Berlinben elhozta Nádas Péter orra elől a Haus der Kulturen der Welt fődíját. Sarr önkéntelenül csöppent bele a regényírók identitásáról szóló viták kereszttüzébe. A vita arról szól, ki kaphat/nem kaphat ma elismerést bőrszíne, neme és szexuális élete alapján. A 2024-ben zajló vitában két zsűritag a Die Zeit hetilapban kitálalt az európai irodalmi díjak működéséről, és azt kifogásolták, hogy az irodalmi minőség helyett a bőrszín és a nemi identitás kerül terítékre, amikor művészeti díjakról zsűriznek. Eddig a fehér, európai férfiak és nők regényei nyerhettek, most fekete és meleg témák söpörnek. (Erről korábban már beszéltem egy podcastban.)
Amikor minőségileg gyenge, de politikailag korrekt irodalom jön ki nyertesként, joggal kritizáljuk. De mi van, ha tényleg jó a könyv és úgy nyer identitáspolitikai versenyt? Miközben persze nagy művek simán kiesnek a rostán, mert „nem jól ábrázolnak” kisebbségi kérdéseket. Egyszerűen csak azt feltételezzük, hogy az irodalomban nem létezik antipolitika. Nincs politikailag semleges művészet. Ahogy börtönbe lehet kerülni szókimondásért, úgy politikai korrektséggel díjakat lehet nyerni. Amit 1989 után néhányan még elhittek Konrád György elhíresült Antipolitika esszéjének, az ma nevetség tárgya. Az ő hosszú életének utolsó gondolatai jutottak eszembe: „A politika szeret terjeszkedni, elfoglalja az egész ágyat, az egész házat, bennünket, az agyunkat, a társalgásainkat, a titkos vágyainkat, és így átalakulunk majommá, aki a díszszemlén magasan áll az előtte elvonuló embersokaság fölött. Ha egy író királyt majmol, az szánalmas.”
Konrád mondatai a politikai semlegességről és az író és műve szabadságáról avíttnak, idejemúltnak és talán soha meg nem valósuló utópiának tűnnek, hisz szerinte létezik nem politikus irodalom és létezhet az írók nem politikus elismerése. Hogyan működik ez a tézis a mindennapokban? Aki beszél, az a nem politikus (én tiszta vagyok, csak esztétizálok), aki pedig díjat kap, az csak azért kapja meg, mert politikailag jól fekszik (ő a másik, az idegen, a politikai ellenség). Így volt ez a Kádár-korban, így van ez ma Berlinben és Budapesten is, csak a politikai dogma előjelei változnak.
Ménes Attila Erdei vadak című műve semmit nem kapott. Még kritikák sem jelentek meg róla 2024-ben, recenzió is alig, feltételezem, hogy a szerzője egyik irodalmi osztályhoz vagy lmbt/queer baráti körhöz sem tartozik, bár erről igazából fogalmam sincs. A lényeg, hogy nem aktivista és nem mozgalmár író. Viszont ahogy Sarr, ő is remekművet írt, és ami itt lényeges, könyvében nagyon hasonló következtetésekre jutott. Mindkét regény olyan antipolitikus erénnyel beszél a melegek világáról, hogy eszünkbe nem jutna aktivistának tekinteni szerzőjüket. Az egyiket világszinten ünneplik, a másikról hallgatnak, mint a sír.
Az Erdei vadak illusztrált regény. A borítón két bokanadrágos férfi saját magányában fogja a másik kezét. Egyikük kockásinges tanár, a másik félmeztelen munkás. András és Attila. Kapaszkodnak, kapcsolódni szeretnének. Életük itt és most játszódik a szemünk előtt, közben mégis rejtve, a társadalom peremén vonaglanak. Egy hajdúsági kisváros lakótelepén, egy művelődési házban járunk. Aztán temetőben, kocsmában, mások lakásán. Szocioirodalom, riportregény, amiben végre megrázó és sodró, elementáris és szűkszavú az ábrázolás. A hideg ágy, az ágy alatti titkos tárgyak Tar Sándor-i környezetben és mélységekben. A pár öli egymást, szakít, abuzál, szeret, hús-vér emberek. Azt érezni olvasás közben, hogy rátaláltunk egy könyvre, ami ma semmit nem jelent az irodalom piacán. Hisz ez a kötet nem került be összegzőkbe, nem kapott szinte semmi figyelmet, pont úgy, mint András és Attila titkos élete. Feltehetőleg semmilyen nyelvre nem fordítják le, de ezek nem egyedüli jelenségek, évek óta nincs támogatása a magyar könyveknek külföldön.
Nálunk a kurrens meleg, queer vagy migráns identitáspolitikai téma is neutrális jelenség. Az irodalmi piac benyeli. Itt épp azt látni, ahogy a melegirodalom ugyan mindig közel férkőzik a politikához, ugyanakkor ha magas igényű, komplex művet hoz létre, akkor levedli, kicsúszik belőle. Politikai cégér lett az LMBT-művészet, az LMBT-témájú regény és vers. Egysíkú, bugyuta és unalmas Meseország. Az áldozatiság, a szexualitás komfortos formáinak marcipánozott megéneklése folyik. De igazából csak néhány alapítványi hozsanna követi ezeket a megjelenéseket. Ez az irodalom saját maga taszító ellensége lett 2025-re.
A két könyvet talán a hideg, karcos és fagyos januári szél fújta össze az íróasztalomon. A véletlen úgy hozta, hogy egymás után olvashattam őket, és meglepő a hasonlóságuk, a vonalvezetésük, ahogy belemásznak figuráik életébe, ágyába, testébe, gondolataiba – és a szenvedést sodró lendülettel a felszínre hozzák. Egészen kiváló, sőt mellbevágó könyvek. Erőszakról, kirekesztésről, testről – az emberek bonyolult világáról, az őket kiközösítő dogmáról, a társadalmi abúzusról. A szerelem és a szexualitás romboló erejéről. Évek óta nem olvastam ilyen felkavaró szövegeket. Legfőbb erényük, hogy nincs felmondva bennük az LMBT-maszlag. Nádas Péter az Emlékiratok könyvében vagy Galgóczi Erzsébet az Törvényen kívül és belül című regényében és novelláiban tudott így írni a kulturális diktatúra és a meleg szerelem világáról, amit külön hatalmi ellenőrzés és tiltás alá vett a korszak gondolatrendőrsége.
Bejelentkezés