spotify Hallgasd meg!

Feláll a padról, integet a gyereknek, mondja, hogy de aranyos. Ahogy vigyorog, látszik, hogy hiányzik néhány foga. Inas, vékony, a bőre cserzett, mondhatni kiszívta a nap. Szívjad magadba a napot, amíg még lehet, és tartalékold a hidegebb időkre, gondolom magamban. De aranyos, mondja még egyszer, és még mindig szélesen mosolyog, de próbálom minél rövidebbre fogni, mert nem szeretném, ha eljutnánk odáig, hogy a gyerek bekérdez valamit, nekem meg el kell mondanom, hogy a bácsi hajléktalan. Húzom a kezénél fogva, felkapom a rollert is, kerekei fekete vonalakat húznak a frissen mosott farmernadrágomra. A gyerek kirántja a kezét, megáll, a bácsi felé fordul, és tovább integet. Fogalmam sincs, mit gondolhat, de biztos, hogy nem azt, amit én. Még nincsenek előítéletei, sem tapasztalat szülte félelmei, neki ez a nyomorult hajléktalan csak egy ugyanolyan aranyos bácsi, mint bármelyik bácsi, aki eddig learanyosozta.

Megpróbálok normálisan viselkedni, és úgy teszek, mintha én is úgy gondolnám, hogy csak egy ugyanolyan idős bácsi, mint a többi. Nem nyektetem, hogy menjünk tovább, hagyom, hogy megmondja, hogy hívják és hány éves. Nem mondhatom neki, hogy ez a bácsi nem is biztos, hogy olyan idős, csak valószínűleg már szétitta az agyát, ami meglátszik az arcán is, és persze az utcai élet sem éppen öregedésgátló hatású. Nem hiszem, hogy teljes kiőrlésű gabonákat, zöldsalátát és bogyós gyümölcsöket eszik, és naponta háromszor megiszik egy csésze hibiszkuszteát. Na de nem baj, majd én kikupálom ezt a hajléktalant, nem fog itt kipurcanni nekem a gyerekem szeme láttára. Ráadásul szinte minden nap elmegyünk mellette, ne tegyünk már úgy, mintha nem létezne, mintha nem vennénk észre, mert mégiscsak egy ember ő is. Végre befejezik a kokettálást, indulhatunk. Kedves bácsi, mondja a gyerekem, és tudom, hogy ezen most meg kéne hatódnom, hogy ember az emberrel kapcsolódhat korkülönbség, státuszkülönbség, anyagi helyzet és mindenféle más figyelembevétele nélkül is, sőt inkább csak akkor, de erre most nincs idő, és máskor se nagyon. Most mindenképp haza kell érni, mert még be kell pakolni, hogy elindulhassunk végre a nagyiékhoz. Nyilván ilyenkor mindig akar még egy kicsit rollerezni, benézni egy másik játszótérre, megnézni, merre mennek a bodobácsok, és fél óráig állni a járda egy pontján...