Nem tehetek róla, nekem nem szimpatikus a Magyar Péter. Pedig ő fogja átvinni az úgynevezett ellenzéket a túlsó partra. Van az úgynevezett ellenzék, és vannak az emberek, jobb esetben polgárok meg a többi. A túlsó part rendesen alá van aknázva, éhes aknák a vaksötétben, és anyám már megint szlovákul a telefonban. Amióta váratlanul szlovákul kezdett sírni egy temetésen, szlovákul hullottak a könnyei is, egyre rosszabb. Már úgy is beszél, pedig sosem tanulta a nyelvet, néha megy csak neki a magyar. Először a sírás, a könnyek, most meg a beszéd. Mentális reziliencia-kisülése van, mondta az orvos. Így dolgozza fel, hogy Nógrád átkerül a szomszédba. Kezd változni, alakulni. Ezt már nem tudtuk titokban tartani, rákapott az úgynevezett média is. A Tényekben anyámnak eléggé elviszesen állt a haja. Magyar snájdigabb Elvis, mint anyám, és legalább annyira hisztis.

A Kis Sarlóban persze megkapom, hogy nekem semmi nem jó, akárki jön, leszarozom, két deci fehér, kis Unicum, vesztes vagyok, és különben is. A különben is-t mintha szlovákul mondaná, aki mondja, de valószínűleg csak hallucinálok. Termetes hegesztő, anyámnál azért hisztisebb, de az Elvis-párhuzam nála is megáll. Még nem döntöttem el, hogy ő ellenzéki, polgár vagy a meg a többi. Ott vannak arra a politikai elemzők. És a költők. Sajnálom, de én első általános óta (a dadogás bűn!) nem tudok rajongani senkiért, próbálkozom, de hiába mondom, régi történelmi-történeti tanulság, hogy nem rajongunk azonnal a ragacsos sötétből előlépő trendi-öltönyös váteszekért, mert könnyen elvihet minket a Rézfaszú Bagoly, a Mumus, a zsákos ember. Hogy lépjünk már vissza, akár olyan Mátrix-verekedősen, lelassulva ettől-attól, de mindenképp napszemüvegben, és nézzünk mán a dolgok állására, miről is van itten szó, mit mond nekünk a szavak, tettek mélysége. Milyen minőségű a pázsit a kommunikáció és a cselekvéstechnika között? Ennél a pontnál azért a háttérben billiárdgolyókkal és dákókkal sakkozó filippínók is felkapják a fejüket. Értem, hogy a leváltás érdekében, mindenkivel, még Thürmer Gyulával is, folytatom, de én nagyon nem vagyok kibékülve evvel a genetikailag belénk kódolt azonnal-rajongással. A kételynélküliséggel, ami általában a fontos metszés- és töréspontokon támadja meg a magyar lelket.

Anyám bekiabál a kocsmába, reggel észrevettem-e, hogy éjszaka bejött a lakásba, és otthagyott egy tál tojásos nokedlit a konyhaasztalon. Éjszaka szeret főzni, nappal folyton elsózza az ételt vagy szétégeti magát a tűzhelynél, mert még mindig szereti apámat, aki már nem él, de létezik. Nincs erőm szólni, hogy igen, már rég meg is ettem, így a szimbolikus csendet igennek veszi, és balra el.

Bent, a falra feszített tévében éppen Trump dicséri a magyar kormányt, hogy önként átadja területe egy részét Ficóéknak. Szerinte ez Európa jövője, és Ukrajna is tanulhatna ebből az eleganciából. Mögötte ismeretlen, elegáns alakváltók bólogatnak, de nagyon. Minden elnök mögött ismerős alakváltók állnak, néha azt érzem, mindegyik mögött ugyanazok. A bólogatásuk változik csak, a bólogatás rendje.

Putyin mosolya beteríti az óvatlanabb országokat.

És a nép bizony nem tiltakozott az elcsatolás ellen, összesen tizenöt tüntetőt fújt morgós klingonokká az antinacionalista szél a főtéren. Nógrád már a kutyának sem kell, nagyjából Pásztónál kiakadt a reménytelenséget mérő műszer, nem csoda, hogy se Gyurcsány, se Toroczkai, se Magyar Péter. Ráadásul nálunk tömegverekedés alakult ki, mikor felvetődött, hogy induljanak már meg egyesek traktorokkal meg pányvás kocsikkal a parlament felé. Nagybátyám elmondása szerint több pofont is kapott, hogy ne baszakodjanak, még visszavonják a rendeletet, Szlovákiában euró van már mióta, sokkal olcsóbb az élet, magasabbak a fizetések, hát nem sokkal jobb lesz nekünk eztán? Az eseményre kivezényelt készenléti rendőrök se nagybátyáméknak adtak igazat, bocs, Pali, ordította az egyik nagyobb darab, amikor ólmos kesztyűjével lecsapott. Nagybátyám palóc vére szinte beleégett a betonba. Hiába jött a boltos Klári néni két hivatásos takarítóval felszedni a foltot, nem sikerült, egyik utcabéli üti a másik utcabélit, ezt az ő régi gyomra nem vette be. Belső Trianon, sziszegi Pali, miközben már otthon kötözi sebeit a fészerben.

A múltkor hozzánk is el- vagy lejött a Magyar Péter, mármint a városba. Anyám aznap nagyon izgatott volt, azt mondta, ő lesz az ellentüntető fideszes öregasszonyok vezére, és azért az majdnem felér egy képviselői hellyel az önkormányzati ülésen. Kérdezte, hogy nem mennék-e én is. Én nem vagyok fideszes öregasszony, válaszoltam, mire színpadiasan megsértődött. Kíváncsiságból mégis elmentem, és mindjárt elfogott a szorongás, amikor megláttam anyámat a maroknyi ellentábor elején átszellemülten menetelni. Ahogy jöttek azok a nénik az álmos napsütésben, arcukon a konzervatív mámor, talán a férjüket a bányákba, gyárakba leküldő kommunista nők lehettek ilyen eltökéltek egykoron. Egyébként ahhoz képest elég sokan voltak, hogy a múlt héten fenyegető SMS-eket kapott a városban mindenki, hogy amennyiben el mernek jönni, személyesen Gyula atya fogja megátkozni őket, és az bizony nagyon kemény. Ráadásul a városi honlapon egészen véletlenül megjelent egy hír, hogy kínai testvérvárosunktól arcfelismerő kamerákat kaptunk ajándékba. Hogy mit mondott a Péter, arra már nem emlékszem, az esemény dinamikáját figyeltem a park egy távoli padján üldögélve.

Meglepődve konstatáltam, hogy milyen sok az idős ember, egy elfelejtett kisvárosban, mint a miénk, ez igazán meglepő, intellektuálisan felizgató. Aztán jött a többi: a Mi Hazánk önkormányzati képviselőjét a színpad előtt álló biztonsági őrök sorában véltem felismerni, micsoda álca, gondoltam mosolyogva. Tőlem balra az egyik vastagabb fa mögött az egy DK-s és egy fideszes képviselő szinte összebújva rejtőztek, mindketten szorgosan jegyzeteltek. Hogy miért ugyanazt a fát választották, arra nem találtam magyarázatot. A két alpolgármestert a park melletti garázssor egyik garázsának tetején pillantottam meg, mindketten divatzakóban hasaltak a porban, és távcsővel figyelték a történteket. A jegyző közmunkás ruhában sepregette a leveleket a színpad mellett. A közgyűlésen menetrend szerint összevesző politikusok közül egyedül a polgármesterünket nem tudtam beazonosítani, aztán később hallottam, hogy ő a szökőkút alá mászott be, ott van egy kis iroda berendezve neki.

Anyámat még soha nem láttam így, a politikai térben, mezőben, vérpiros, ordító arca szinte felperzselte az egész környéket.

 

A Kenszel Pikcsör című prózasorozat folytatódik az ÖT.hu-n. Az első rész itt olvasható.