Nem vitás, hogy Magyarországon is fel kell lépni a kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében, de nem mindegy, hogy ezt milyen eszközökkel teszi az állam. A zéró tolerancián alapuló szakpolitikai megközelítés számos negatív hatással járhat együtt. A tudományos tapasztalatok azt mutatják, hogy a szigorú büntetések és a tiltások nem feltétlenül csökkentik a drogfogyasztást, sőt, bizonyos esetekben növelhetik a rejtett, veszélyesebb használati formák elterjedését, egyúttal háttérbe szorulhatnak a drogfogyasztás ártalmait csökkentő szolgáltatások, melyek célja a függőségek kezelése, a társadalmi és egyéni károk minimalizálása. Nem utolsó sorban a túlzott szigor az igazságszolgáltató rendszert is túlterheli, erőforrásokat von el más bűncselekményektől. Elég visszagondolni az amerikai alkoholtilalomra, ami nem érte el a kívánt hatást, ugyanakkor jelentős mértékben elősegítette a maffia virágzását.

A tényeken, tudományos bizonyítékokon, a kereslet és kínálat egyensúlyán alapuló megközelítés egyrészt csökkenti a drogok iránti keresletet, például a különféle megelőző, kezelő programokkal, másrészt korlátozza a kábítószerek elérhetőségét, többek közt a büntető jogalkotással és a bűnüldözéssel. Az egyik kiegészíti a másikat, ezért célravezetőbbek a komplex, integrált stratégiák. Ehhez képest az elmúlt időszak lépései, különösen a legfrissebb törvénymódosítási javaslat leginkább a kábítószer-problémában érintettek segítségnyújtáshoz jutását látszik megnehezíteni. Ilyen lépés a büntetés alternatívájaként működő elterelések és a megelőző-felvilágosító szolgáltatások lehetőségeinek szűkítése. Az új pszichoaktív anyagokkal kapcsolatos cselekmények elkövetése esetén az elterelés még üdvözlendő is lehet, ugyanis erre eddig nem volt lehetőség, a törvényjavaslat szerint azonban az elterelés feltétele lenne, hogy a használónak el kellene árulnia, honnan szerezte be a kábítószert, ez pedig újabb problémákat vet fel.

Érdemes eltöprengeni, milyen áron érjük el, hogy a szerhasználó ellátást kapjon. A dílerek fogyasztókon keresztüli elérése, egy-egy kábítószert kipróbáló fiatal sarokba szorítása helyett az erőforrásoknak ma már inkább a kábítószer-terjesztő hálózatok elérésére, leleplezésére kellene irányulnia. Azt is fontos látni, hogy a drogprobléma kezelésekor elkerülhetetlen elem a visszaesés lehetősége. Erre is muszáj lenne figyelni a jogalkotáskor, amely azonban ilyen tekintetben is különböző korlátokat szab. Az elterelés például már csak kétszer vehető igénybe (korábban két éven belül nem lehetett újra igénybe venni). Az információk alapján alapvetően az látszik, hogy a javaslat az eddig is szigorú kiszabható büntetési tételek megemelését célozza. Szigorodhat a kábítószer termesztése, birtoklása, beszerzése, a közoktatási intézményben való használat szankcionálása is.

Az új pszichoaktív szerek (UPSZ) elterjedése ugyanakkor már a 2010-es években elindult. Magyarországon megjelent a mefedron, melynek tiltólistára helyezése jelentette a kormány első markáns beavatkozását. Később különféle új szerek kerültek a listára, melyek használata eközben elérte a klasszikus kábítószerek használatának szintjét. Ehhez alkalmazkodott egy új monitorozási, kockázatértékelési rendszer Európában és Magyarországon is. Párhuzamosan elindult, vagy inkább nagyobb fokozatra kapcsolt a versenyfutás az illegális laborokkal. Ha betiltanak egy szert, jön egy újabb, ami általában még komolyabb veszélyt jelent a használók számára. Kezdetben kicsit módosítottak a képleten, aztán amikor minden modifikált változat is tiltásra került, jöttek a még inkább ismeretlen összetevők. Ebben a folyamatban sajnos nem látszik mérséklődés. A büntetőjogi módosítások fokozatosan, illetve e javaslatban már a klasszikus kábítószerekkel azonos szintre hoznák az UPSZ-ra vonatkozó eddigi szankciókat.

Mindezek értékeléséhez azonban érdemes megfigyelni az adatokat, melyeket a Nemzeti Drog Fókuszpont gyűjt évről évre. A területen zajló kutatásokból kitűnik, hogy a magasabb kockázatú, problémás szerhasználók körében jelentős változások történtek a szerhasználatban. A változást 2011 és 2015 között a szintetikus katinonok és a szintetikus kannabionidok elterjedése hozta, illetve a problémás használóknál visszaszorultak az olyan klasszikus szerek, mint a heroin vagy az amfetamin.

Jelenleg az látszik, hogy csökken az új pszichoaktív szerhasználattal kezelésbe kerülők száma, ami azzal is magyarázható, hogy az ellátórendszer még mindig nehezen vonja kezelésbe ezeket a használókat. A vizsgálatok arra is rámutatnak, hogy a mélyszegénységben élők, a marginalizált csoportok jobban kitettek az új pszichoaktív szereknek, és mélyebben érintik őket az addiktológiai problémák. Ugyanakkor éppen ők azok, akik nehezen férnek hozzá az ellátásokhoz, jó részük még szociális munkással sem találkozik. A börtönnel fenyegetés az esetükben csak újabb problémák melegágya. Ha elterelésbe jutnak is, komoly gondot okozhat, ha a bűnügyi költségeket is rájuk hárítják – márpedig most erről lehet hallani.

A 2017 és 2019 közötti reprezentatív lakossági felmérések szerint, melyet Paksi Borbála és munkatársai végeztek, a tiltott drogok fogyasztásában nem történt számottevő elmozdulás. Továbbra is a marihuána- és hasisfogyasztás áll az élen, melyeket a hagyományos stimulánsok és az új pszichoaktív szerek követnek. A beavatkozások tervezésénél, így a büntetőjogi szankciók meghatározásánál figyelemmel kellene lenni arra is, hogy a drogprobléma összetett jelenség, melynek kezelésében egy beavatkozás hatással van a többi lehetséges pillérre. A jogi körülményektől tartva sokan elkerülhetik az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat.

Komoly probléma – és erre a Magyar Addiktológiai Társaság is rámutatott –, hogy a kormányzat nem vonta be a cselekvések előkészítésébe a szakmai szervezeteket, a kezelőhelyeket és a civileket, ami azzal a veszéllyel fenyeget, hogy a megelőző évtizedekben apránként elért ellátási eredmények veszélybe kerülhetnek. 2020 óta nincs az országnak drogstratégiája, és az érdekelt szervek, minisztériumok összehangolt munkájára, a feladatok elosztására vonatkozó cselekvési terve. Az elmúlt években készült vizsgálatok, amelyek arra irányultak, hogy hatékonyabbá tegyék például az elterelés keretében nyújtott megelőző-felvilágosító szolgáltatásokat, javaslatokat tettek a szegregátumokban tapasztalható szerhasználati problémák kezelésére, azonban ezek – noha a döntéshozó megrendelésére készültek – süket fülekre találtak.

A szerző szociológus