Schiffer András saját politikusi tapasztalataiból merítve kommunikációs tanácsot adott Magyar Péternek. Szerinte soha nem szerencsés, ha egy politikus a médiával foglalkozik, ahogyan az sem, ha nem vele egy szinten levő, esetleg felette álló, hanem nála kevésbé jelentős figurákkal „keveredik földharcba”. Schiffer felidézte, hogy annak idején a „független, objektív” Kálmán Olga sok keserűséget okozott neki, mégis önmérsékletet kellet gyakorolnia, hogy nyilvánosan ne minősítse az azóta már DK-s képviselővé vált műsorvezetőt. Úgy véli, Magyar részéről is „szerepzavaros”, hogy rendszeresen foglalkozik különböző oldali médiamunkásokkal.
„Láttunk már ilyet, hogy egy miniszterelnök-jelöltnek Bohár Dániel volt a kedvenc vitapartnere. Megállapodhatunk abban, hogy ez nem sült el túl jól” – fogalmazott Márki-Zay Péter és a megafonos influenszer azóta szinte mémmé vált csörtéire utalva.
Az előző adásban Schiffer András úgy vélekedett, hogy a Pride betiltásának fő oka nem a gyermekvédelem, de még csak nem is a homofób indulatok felkorbácsolása, hanem az, hogy ezzel éket verjenek az „O1G”-táborba”. Az óta azonban úgy látja, nem biztos, hogy a Fidesz jól fog kijönni ebből a politikai manőverből. Hadházy Ákos és a Momentum hídfoglalásainak tükrében ugyanis a Tisza visszanyerheti „mérsékelt ellenzéki” jellegét, amelyet az elmúlt hónapokban már elvesztett. Úgy látja, Magyar Péter hiába fogalmaz egyre radikálisabban, azzal, hogy ezektől a sokak számára bosszúságot okozó és ellenszenves akcióktól elzárkózik, „anélkül, hogy ezért bármit is tett volna, visszanyerheti ezt a „mérsékelt pozíciót”, amely nélkül szerinte Magyarországon nem lehet választást nyerni.
Ugyanakkor azt súlyos hibának tartja, hogy a Tisza Párt vezetője kommentek sorában száll bele kifejezetten ellenzéki sajtóorgánumokba is azzal a váddal, hogy a budapesti tüntetésekről részletesen tudósítanak, míg az ő országjárásáról nem.
„Én azért vagyok doktor, mert jogi végzettségem van. Ahhoz, hogy ezeket a mondatokat precízen értelmezni tudjam, más típusú doktori végzettséggel kéne rendelkeznem. Nem tudok erre racionális magyarázatot” – fogalmazott Magyar Péter média-ellenes kirohanásai kapcsán.
A Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC) való kilépésről – Orbán Balázs véleményével ellentétben – Schiffer András úgy vélekedik, hogy a döntés valójában csupán trollkodás, amelyre az atlantista véleményformálók aztán jól rá is ugrottak. Szerinte az ICC kapcsán az egész nemzetközi bíráskodást kell górcső alá venni. Felidézte: a délszláv háború, vagy a ruandai népirtás felelőseit a vádlottak padjára ültették, „de valahogy a szórásból mindig kimaradtak azok, akik a legtöbb szenvedést okozták a bolygón.” Rámutatott: a bíróságnak eleve soha nem is volt tagja sem az USA, sem Oroszország, sem Kína, sem Izrael.
A magyar külpolitika hasonló „trollkodásai” szerinte valóban az ország elszigetelődéséhez vezethetnek Európában, amelyet ő túl nagy árnak tart. Ugyanakkor úgy céli, tágabb perspektívából személve éppen Európa szigetelődik el a világ nagy részétől.
A Trump által bejelentett vámok kapcsán Schiffer András nem hullajt könnyeket a globális szabadkereskedelemért, annak ugyanakkor nem tud örülni, hogy nem ennek a sztisztémának a vesztesei lázadtak fel, hanem azok az amerikai és más tőkeérdekeltségek, amelyek kimaradtak annak nyertesei közül.
Az adás itt tekinthető meg:
Bejelentkezés