Az ÖT YouTube-csatornáján a Ring Gavra Gáborral című műsor vendége volt Karácsony Gergely. A főpolgármester elmondta, miért köszönheti a főváros a kormánynak, hogy megvehette Rákosrendezőt, és beszélt az elmúlt küzdelmes félévről a Közgyűlésben. A városvezető nem kímélte politikai vitapartnereit, beszólt Nagy Ervinnek, a Tisza Pártnak, Vitézy Dávidnak, a kormánynak, és hitet tett amellett, hogy megvédi a csapatát, akik ellen szerinte „embervadászat” zajlik.

Karácsony Gergely elmondta: hiába kereste Rákosrendező ügyében már 44 napja Lázár Jánost, hiába írt a napokban nyílt levelet is hozzá, ezekre „egy Facebook-komment sem érkezett”. Holott számos dologban meg kéne állapodni a kormánnyal, ami nem csak Budapestnek, de akár az egész országnak is fontos lehet.

„Azt nem merném feltételezni, hogy a kormány bevállalná azt a politikai pozíciót, hogy az arab beruházónak vállaltunk valamit, de az nem jár a budapestieknek” – fogalmazott meg alig burkolt üzenetet a kormánynak a főpolgármester.

Karácsony bevallotta, őt is meglepte, hogy a kormány nem is gondolt a főváros elővásárlási jogára, mint ahogyan az is, milyen készséges volt a kormányzat Rákosrendező fővárosi megvétele ügyében. Ugyanakkor nem zárja ki, hogy valamilyen csapdát állítottak neki.

„Én egy olyan paranoiás vagyok, akit tényleg üldöznek” – diagnosztizálta magát a politikus.

A független színházak támogatását folyósító Pro Cultura Urbis Közalapítvány kuratóriuma kapcsán az online térben már összeakaszkodott Nagy Ervinnel, akinek az interjú során is odaszúrt:

„Minél jobban tisztelem Nagy Ervint mint színészt, annál kevésbé értem Nagy Ervint mint politikust. Ha olyan fontosan a függetlenek, miért nem az »igen« gombot nyomta meg a Tisza-frakció a szavazásnál?”

Ezt megfejelte még azzal is, hogy szerinte a színész pártja számára végzett „kármentést”, amikor neki üzent, hiszen a döntés után nyilván „csörögtek a telefonok”, hogy számon kérjék a Tiszát.

A főpolgármester beszélt Vitézy Dávid javaslatáról is, mely szerint A Klímaügynökséget a fővárosi közművekbe kéne beolvasztani. „Ez az ügy nem azért fontos Vitézy Dávidnak, mert spórolni akar három forintot” – szögezte le. Az egész vitát „politikai játszmának” tartja, amelynek az a lényege, hogy valójában ki vezesse a fővárost.

Karácsony Gergely úgy véli, „egy politikai játszma” zajlik, amelynek az a lényege, hogy „ki nyerte a főpolgármester-választást, és ki vezeti a fővárost”.

„Amikor valamit tönkre kell tenni, akkor a Fidesz szépen felcsatlakozik Vitézy Dávid és a Tisza-frakció mögé” – szállt bele egyszerre három politikai erőbe is a főpolgármester.

Úgy véli, ma a Közgyűlésben „jobboldali kétharmad” működik, amely „embervadászatot” folytat „a szociális, zöld és emberi jogi gondolatot” képviselő csapata ellen. Úgy véli, ez része annak „új típusú ellenzéki politikának”, amelyet „végtelenül károsnak és veszélyesnek” tart, mert „egy szabadsághiányos rezsimben a fővárosi önkormányzat nem léphet el ettől a civil világtól, amelynek a reprezentánsai ott vannak a Városházán”. Hozzátette: „Ezek nem az én embereim. Pont fordítva van, én vagyok az ő emberük.”

A főpolgármestert nem aggasztja különösebben, hogy fél éve nincs helyettese, mert ez szerinte nem veszélyezteti a város működőképességét. Ez a Tisza és a Podmaniczky Mozgalom alapvető kérdésekben gyakorolt konstruktív hozzáállásának köszönhető – dicsérte meg korábban hevesen kritizált ellenfeleit Karácsony.

Ugyanakkor kizártnak tartja, hogy a helyettesei személyében meg tudjanak állapodni.

„Ha lesz főpolgármester-helyettes, akkor az lesz, akit Sára Botond kinevez” – szögezte le.

Az interjú végén Karácsony Gergely a miniszterelnök-jelöltség kapcsán menetrendszerűen lábra kapó spekulációkat rövidre zárva „teljesen kizártnak” nevezte, hogy újra ilyen szerepet vállaljon.

A teljes adást itt tekintheti meg: