Vadonatúj adással jelentkezett a Monológ. Ceglédi Zoltán ezúttal az ellenzéki pártok állapotát és lehetőségeit, a kormány vidékről alkotott képét és elképzeléseit járta körbe, illetve szembe szállt azzal a védekezéssel, hogy baloldali követelések nem lehetnek népszerűek.
Számos reakció érkezett az első adásra, ezek közül a leginkább releváns Tóka Gábor politológustól. Ceglédi szerint azonban ez válasznak nem tekinthető a közvéleménykutatókkal kapcsolatban megfogalmazott állításaira (mely szerint nincs annyi call-center és kérdezőbiztosi hálózat, amely annyi kutatást tudna készíteni, mint amennyi napvilágot lát), hiszen azok lényegét nem érintette. Ceglédi egyenesen Tóka Gábornak szegezte a kérdést: „Szokott-e a Medián az Irányító Intézettől kutatásokat vásárolni, melyek később úgy jelennek meg a Medián nevében, hogy nincs feltüntetve, hogy az Iránytű végezte a kutatást?” A politológus reakciójára adott reakciót itt láthatják. (0:15)
A műsor szokás szerint három kérdést járt körbe. Az első úgy szólt: „Mi a fontosabb ma egy ellenzéki pártnak, a saját szavazói képviselete, vagy Orbán Viktor leváltása?” Ceglédi Zoltán szerint a jelenlegi helyzetben elsősorban ez határozza meg, hogy a politika nem fideszes résztvevői milyen célok mentén és miért dolgozhatnak. Az elemző felhívta a figyelmet: a magyar választójogi szabályozás szerint több az egyéni képviselői hely, mint a listás, ráadásul a listaálltás szabályait is átszabták a legutóbbi választások előtt. Ez pedig alaposan behatárolja az ellenzéki politikai erők lehetőségeit.
Ceglédi Zoltán végig vette a különböző ellenzéki pártok helyzetét, szándékait és lehetséges helyét 2026-ban. Az elemző szerint a baloldali, zöld és liberális pártok fő dilemmája, hogy külön indulva veszélyeztetik-e a Fidesz leváltását, vagy vállalják, hogy 2026-tól egy „full jobbos parlament” áll fel. A Tiszának viszont jövő tavaszig tartania kell jelenleg mért előnyét, különben ők is szembesülnek azzal az összefogás-kényszerrel, amely eddig még mindig kudarccal végződött. A magyar ellenzék politikai diagnózisa innentől kezdődik. (0:53)
A második részben Ceglédi Zoltán a magyar vidék állapotát vette górcső alá. Szerinte fájóan hiányzik a polgári vidék és a vidéki polgárok. Hiába van 15 éve „büszkén vidéki” kormányunk, valós képük és víziójuk nincs a vidék jelenéről és jövőjéről. Ehelyett a szintén vidéki Mészáros Lőrinc zebráiról beszél a fél ország. „Hol van az ön okos, ízléses, stílusos falusi barátja? Miért mindig csak ezeket a paródiákat látjuk?” – tette fel a kérdés a miniszterelnöknek.
Felidézte Hegedűs Zsuzsa „szekunder szégyenérzetet” keltő „minden gyerek lakjon jól” elnevezésű akcióját, amelynek keretében „random malacokat, meg csirkéket dobált be a szegények közé”, de például tápot nem adott mellé, mert „annyira nem volt fogalma arról, mit kell csinálni.”
Másik jellemző példaként Nagy István agrárminisztert hozta fel, aki nemrégiben egy Tiktok videóban chipset kóstolt, és leszögezte, hogy ő ilyet biztos nem fog venni. „Akkor ne vegyen! Ne mutasd meg! De akkor inkább beszéljünk a szalonnáról” – értékelte a miniszter influenszeri tevékenységét. A vidék helyzetéről szóló részt innentől láthatják. (09:22)
Az adás harmadik témáját a „kiábrándult fideszesek megszólításának” mantrája miatt háttérbe szorult baloldali törekvések adták. Ceglédi Zoltán öt olyan baloldali felvetést sorolt fel, amelyek szerinte népszerű és fontos kampánytémák lehetnének 2026-ban. Ezeket az elemző innentől sorolja fel. (14:12)
A teljes adást itt tekintheti meg:
Bejelentkezés