Orbán Viktor évek óta következetesen emlegeti az európaiak, azaz az Európai Unió világpolitikai szerepének a csökkenését, és már magának a Trump–Putyin csúcstalálkozónak a formája, a résztvevők köre is alátámasztani látszott a magyar kormány ebbéli benyomását. Elvégre a nemrég befejeződött amerikai–orosz csúcstalálkozón Európa legfájdalmasabb ügyében, az orosz–ukrán háború témájában az európaiak, illetve az ukránok nélkül tárgyaltak.
Olybá tűnik, hogy ez a körülmény alátámasztja Orbán Viktor állítását, hogy az Európai Unió annyira meggyengült, hogy még a saját portálján, illetve annak küszöbén (Nyugat-Balkán, Ukrajna) sem tud rendet tenni és így más hatalmak (Kína, Oroszország, Törökország) is befolyásolják ezeket a régiókat.
A politikai közvéleményben – a vezető politikusok körében pedig főleg – ismert az Európai Unió függősége az amerikai fegyveres potenciáltól és energiaszállításoktól. A franciák De Gaulle óta képviselik, hogy Európa enyhítse az USA-tól való függését, a jelenlegi francia elnök, Macron „Európa autonómiája” mellett állt ki, és még az orosz–ukrán háború kirobbanása előtt valamiféle eurázsiai együttműködést is el tudott képzelni, ellensúlyozva ezzel az Egyesült Államok Európán belüli erőteljes befolyását.
Ezen elképzelések ellenére a helyzet valóban az, hogy az Európai Unió tagállamai nem nélkülözhetik az USA fegyveres védelmét, az amerikai atomvédernyőt – az esetleges külső agresszor elrettentéséhez az amerikai katonai képességek jelenleg szükségesek.
A Brexit nehéz évei után a britekkel való együttműködést felújítását Keir Starmer kormányfő hivatali ideje hozta el (különösen igaz ez a francia–brit és a német–brit relációban), ugyanis Nagy-Britanniának erős hadserege van, és ez most különösen értékes az Oroszországgal való erőteljes szembenállás idején – ám az igazi erőt továbbra is a világ legtöbb pénzzel ellátott amerikai hadsereg jelenti. A háború 2022-es kezdete óta pedig az orosz energiától való leválás jegyében az Európai Unió tagállamai nagyobb arányban vesznek az amerikaiaktól gázt és olajat, mint ahogy a legújabb amerikai elvárások szerint Ukrajna megsegítéséhez szükséges újabb fegyvereket szintén az amerikaiaktól illik megvásárolni, amelyeket tovább lehet adni az ukránoknak.
A fentiekből tehát látszik Európa függése az USA-tól, ám Magyarország vezetői hajlamosak túlságosan leértékelni az Európai Unió erejét. Ahogy a Foreign Affairs amerikai külpolitikai folyóiratban néhány hónappal ezelőtt Celeste A. Wallander rámutatott, az európaiaknak is vannak ütőkártyáik az USA-val szemben.
Egyrészt az európai haderő fejlesztésére vonatkozó amerikai elvárás azzal is jár, hogy az európaiak hadereje megnövekszik. Németország például, amely Merkel éveiben következetesen a GDP két százalékát sem költötte a védelmi kiadásokra, módosította az alkotmányát a nagy összegű fegyverkezés érdekében, és akár az amerikaiak versenytársává is válhat.
Másfelől, az elmúlt évtizedekben az amerikaiaknak többször is szükségük volt az európaiak támaszpontjaira több katonai akciójuk, légicsapásuk végrehajtásához. Tegyük hozzá a piszkos anyagi szempontokat is: az Európai Unió az Egyesült Államok számára fontos kereskedelmi partner. Figyelembe kell venni az Európai Unió intézményi erejét, piaci kapacitását (a belső kereskedelem szabadságát egy olyan területen, amelyik 450 millió fős lakossággal rendelkezik), vagy azt, hogy a trumpi vámpolitika következtében az EU akár vonzó is lehet azon országok számára, amelyek szenvednek a megnövelt amerikai vámoktól.
Nem kell tehát tagadni Európa geopolitikai nehézségeit, de Magyarország külpolitikájának alakítói – elsősorban Orbán Viktor – akkor járnak el helyesen, hogy ha Európának nemcsak az USA-val szembeni kitettségét, az EU gyengeségeit veszik figyelembe, hanem azokat a szempontokat is, amelyek Európa javára szólnak.
Ez a mostani amerikai–orosz csúcstalálkozóra nézve is igaz.
Bár voltak ezzel kapcsolatos félelmek, Trump és Putyin egyelőre nem állapodott meg a csúcstalálkozón az európaiak, illetve az ukránok feje fölött. Maga az amerikai elnök jelezte a találkozó utáni, mindössze tizenkét perces sajtótájékoztatón, hogy neki még telefonálnia kell a NATO-szövetségeseivel, azaz az európai vezetőkkel is – és a csúcstalálkozó előtt is voltak egyeztetések az európai vezetők, valamint az európaiak és az amerikai fél között.
Van igazság az írás elején felelevenített állításban, hogy az európaiak még a saját kontinensükön sem képesek rendet teremteni, látszik ugyanakkor, hogy az ukrajnai rendezéshez és békéhez az európai vezetők egyetértése, vagy legalábbis jóindulatú semlegessége is szükséges lehet. Az európaiak jelentős mennyiségű fegyverrel és pénzzel támogatták Ukrajnát, teljesen kihagyni őket a rendezésből tehát nem tűnik célszerűnek. Amellett, hogy olykor az amerikaiak is rászorulnak az európaiak segítségére, a Kínával való diplomáciai-gazdasági küzdelemben jól jönne az Európai Unió erőteljes támogatása, segítsége.
Az oroszok pedig abban érdekeltek, hogy ne kerülő úton kelljen értékesíteni az energiatermékeiket, hanem közvetlenül adhassák el azokat az európai piacokon, mint a régi szép időkben, és elképzelhető, hogy az ukrajnai rendezés egyik feltétele az oroszok részéről az őket sújtó európai uniós szankciók megszüntetése, vagy legalábbis jelentős enyhítése.
Összefoglalva tehát, a jelek arra utalnak, hogy az alaszkai csúcstalálkozón a megállapodás azért sem tudott létrejönni, mert az amerikai elnöki adminisztrációnak az oroszokon túl az európai érdekekre is figyelemmel kell lennie, és az amerikai elnök kijelentése, hogy még telefonálnia kell az európai szövetségeseinek is (az online beszélgetések el is kezdődtek a csúcs után, Zelenszkij ukrán elnököt hétfőn Washingtonba, a Fehér Házba várják), nem pusztán udvariassági gesztus. Vagyis ez is ellentmond annak a magyar érzékelésnek, miszerint Európa szerepe olyannyira lecsökkent, hogy az amerikaiak nem veszik komolyan.
Mégis, a csúcsnak van olyan üzenete, amely viszont inkább az eddigi magyar kormányzati álláspontot támasztja alá, és eladható a belpolitikai kommunikációban. Önmagában a találkozó létrejötte is ide tartozik, hiszen Orbán Viktor jó ideje hangoztatja már, hogy az ukrajnai béke előföltétele, hogy az amerikai és orosz elnök személyesen leüljön egymással tárgyalni. Ez most megtörtént.
Emellett a magyar álláspont – az Orbán Balázs politikai igazgató Huszárvágás című könyvében részletesen megírt konnektivitásnak megfelelően – abban is következetes, hogy Magyarország a háború után az európai vezetők elvárásai ellenére sem volt hajlandó megszakítani az együttműködést a putyini Oroszországgal. Nem véletlenül fogadták Orbánék megkönnyebbüléssel a Biden-adminisztráció távozását és Trump visszatérését a hatalomba, hiszen ez számukra azt a reményt hozta el, hogy Trump Oroszországgal szembeni politikája békülékenyebb lesz, és ebbe belefér az oroszokkal való magyar kereskedelmi kapcsolatok (főleg az orosz olaj és gáz megvétele, valamint a Paks II projekt) fenntartása.
A csúcstalálkozó előtt azért voltak pillanatok, amikor úgy tűnt, hogy Trump türelme elfogyott Putyinnal szemben, és komoly szankciókkal fenyegette meg az oroszokat és a velük kereskedő államokat. Vakarhatták a fejüket a magyar állami vezetők: mi lesz a bimbózó amerikai–magyar kapcsolatokkal, ha Trump megharagszik rájuk a Putyinnal való együttműködés miatt? De lám, talán mégsem eszik olyannyira forrón a kását: pénteken Trumpék vörös szőnyeggel fogadták Putyint Alaszkában, az orosz elnök beülhetett az amerikai elnök szuper autójába (ez sem mindennapi gesztus), a sajtótájékoztatón pedig kölcsönösen méltatták egymást. Persze, Trump gyakran változtatja a külpolitikai mozgását, és ebbe az is belefér, hogy néhány hét múlva megismételje a „csalódtam Putyinban” állítását.
Most megint nem lesz kínos az amerikaiak szemében az oroszokkal üzletelni, gondolhatja a magyar állam vezetése. Mire Trump ismét megorrol Putyinra, addig eltelik néhány hét, vagy akár pár hónap is, és ki tudja, ezalatt mi történik – addig is nyert némi időt a magyar kormány. Orbán Viktor pedig mondhatja – és mondja is – befelé: lám, engem igazolt az idő, tárgyalni kell Putyinnal, és nem szankciókat kivetni az országára.
A Trump–Putyin csúcs segítette a magyar kormányzati önigazolást. Meglátjuk, mire megy ezzel az Orbán-kormány.
A szerző politikai elemző
Borítókép: Vlagyimir Putyin és Donald Trump az alaszkai Anchorage-ben 2025. augusztus 15-én / fotó: Drew ANGERER / AFP
A szerző portréfotója: Díner Tamás Stúdió
Bejelentkezés