Sokan beszélnek a nők évszázadáról, amelyben a hagyományos férfiszerepekre kevesebb szükség van. Ezzel párhuzamosan a nyugati világban a nők egyre több helyen veszik át a pozíciókat a férfiaktól. A hagyományos női szerepekhez való visszatérést ugyan néhány politikai erő zászlajára tűzte, de ennek ma már legnagyobb gátja nem a női ellenállás lenne, hanem az, hogy gazdasági katasztrófát eredményezne. A világ olyan hely lett, amelyben inkább azt a kérdést érdemes feltenni: szükség van-e férfiakra? Maradt-e olyan férfispecifikus tulajdonság, amely nélkülözhetetlen a jövő társadalmában?

A nő a megjavított férfi

A nők nélkül ma nem lennének ilyen gazdagok a világ vezető országai. Az ő munkaerőpiaci részvételük növekedése volt a nyugati világ felemelkedésének egyik sarokköve. 1950-ben a nőknek csak kb. 30%-a dolgozott, míg ma ez mindenhol közelíti vagy meghaladja a 60%-ot. A fantasztikus GDP-növekedés részben ezzel magyarázható. Amikor a 21. században egy politikus a nők társadalmi szerepének megváltoztatásáról beszél, tisztában kell lennie azzal, hogy a hagyományos szerepek visszaállítása gazdasági összeomlással járna. Erre azonban vajmi kevés az esély, mert a nyugati világban közelebb vagyunk ahhoz a sci-fik által felvetett állapothoz, amikor kevésbé lesz szükség a férfiakra. Ma a hagyományosan felfogott férfiasság nem túl népszerű és kívánatos, inkább azon érdemes elgondolkodni, vajon szükség van-e férfiakra?

A történelmet annak minden kacskaringójával a férfiak versengése mozgatta, de ezek a viselkedési minták ma egyre inkább negatív megítélés alá esnek. Az állandó harc, a versengés, a győzni akarás, a hatalom megszerzése, a pénzhajhászás és más, a férfi agresszióhoz köthető tulajdonságok lassan bűnnek, a társadalomra és a közösségre veszélyes viselkedésnek minősülnek.

A férfiak szerepének másik oldala, ami a társadalmi és gazdasági fejlődésről szól, ma épp nem tűnik jelentősnek. A nők helyet követelnek maguknak a nap alatt, és erre meg is van minden alapjuk. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a nők nincsenek intellektuális hátrányban a férfiakkal szemben, csupán kevésbé agresszívak és kockázatvállalók. Sokan látják úgy, hogy a férfias tulajdonságok nélkül a világ jobban irányítható, békésebb hely lenne, mivel a nő mindenre képes, amire a férfi, csak kevesebb kárt okoz. Van egyfajta nőpárti romantika a feminista körökben, ami szerint a nők természetüknél fogva kedvesebbek és progresszívebbek, mint a férfiak. (A Világbank egy tanulmányban a nők nagyobb szerepvállalásától egy békésebb világ eljövetelét remélte.)

A nő tulajdonképpen a megjavított férfi, mint egy új autómodell, aminek kevesebb a károsanyag-kibocsátása, kényelmesebb, de pont úgy gyorsul. A férfias tulajdonságok háttérbe szorításának igényét feministák, női egyenjogúsági mozgalmak és a metoo-kampány is zászlajára tűzte. A férfiról bármilyen rossz kimondható, ennek köszönhetően lehet bestseller egy olyan könyv, mint Pauline Harmange-é, aminek címe: Én ​például utálom a férfiakat.             

A legtöbb gyűlölet, marxista és rasszista felhanggal a fehér férfi ellen irányul, aki megtestesíti a világszinten a férfias viselkedésmintákat. Ezek szerint nekik köszönhetjük a gyarmatosítást, a rasszizmust, a kizsákmányolást, az elnyomást, az egyenlőtlenséget, a háborúkat a környezetszennyezést és minden más negatívumot. Nem esik szó Shakespeare-ről, Assisi Szent Ferencről, a Holdra szállásról, a névtelen hősökről, akik meghaltak hazájukért, a női egyenjogúság megszavazásáról.

Mik lehetnek az okok?

A férfiasság népszerűtlenné és szükségtelenné válása mögött jó néhány társadalmi változás felfedezhető. Mélyebbek és sokkal indirektebbek, mint hogy a nők kedvesebbek, öntudatra ébredtek vagy progresszívebbek. Sokkal inkább ott kell keresni az okokat, hogy a II. világháború utáni békés, modern életben nincs szükség azokra a képességekre, viselkedésmintákra, amivel a férfiak evolúciósan rendelkeznek. Felsorolok néhány ilyet.

A katonáskodás háttérbe szorulása

A legkézenfekvőbb a katonai konfliktusok számának drasztikus csökkenése. A történelem folyamán a férfiak egyik fő evolúciós/társadalmi feladata a csoportok egymás közötti agressziójának levezénylése, a csoport megvédése vagy a szomszédos csoport erőforrásainak megszerzése volt. A pacifikálódott nyugati népesség már el se tudja képzelni, hogy olyan katonai konfliktusokba keveredjen, amiben családjának is részt kell vennie. Így a férfiak fontos evolúciós/társadalmi feladata válik lényegtelenné. A nők elvárásai fiúgyermekeikkel és férjükkel szemben alapvetően megváltoztak, az anyák sírva, de büszkén küldték csatába fiaikat a múltban, a katonaság nagy társadalmi presztízzsel bíró karrier volt. Robert M. Sapolsky Behave című könyvében ezt írja: „Sok konföderációs fiú úgy ment háborúba, hogy anyjuk azt mondta nekik, inkább jöjjenek haza koporsóban, minthogy gyáván megfutamodjanak.” De a spártai anyákat is idézhetnénk.

A nők a párválasztáskor magasra értékelték a harcos, katonáskodó férfiakat, az egyenruhának presztízse volt. Képzeljük el mi lett volna a Római Birodalom sorsa, amely ezeréves fennállása alatt végig hadakozott, ha a nők nem értékelték volna a katonáskodást és nem házasodnak katonákkal. Az elitcsaládok dicsőséggel küldték katonának fiaikat. Mára a katonáskodás magas státusza megszűnt.

A fizikai erő szükségtelenné válása

A fizikai erő, amelyben a férfiak elsőrendűsége ma még megkérdőjelezhetetlen, egyre kevésbé fontos. Gépek váltják ki, amelyek kezelése könnyen elvégezhető nők által. A fizikai erőt igénylő szakmák aránya csökken, a férfiak munkanélkülisége pedig egyre több országban magasabb, mint a nőké.

A robotizáció növekedése nem kedvez a férfiaknak. Tanulmányok szerint, amelyek konkrét eseteket vizsgálnak, jelentősen több férfimunkát szüntet meg, mint ahány nőt veszélyeztet.

A tudásra alapozott társadalomban nincsenek előnyben a férfiak

Sokszor bizonyított tény, hogy nők és a férfiak eltérő szellemi fejlődést mutatnak. A nők korábbi érése a modern iskolarendszerben a fiatal férfiaknak jelent hátrányt. Ma, amikor akár a lakosok 30%-a felsőfokú végzettségű, ez egyre nyilvánvalóbb, amit a továbbtanulási számok is jól mutatnak.

A fejlett világ országaiban a nők aránya meghaladja a férfiakét a magasan képzettek és a felsőoktatási intézményekben tanulók között. Lassan érdemes lesz elgondolkodni a férfi kvótákon. A tudományban is megtört a férfi dominancia, a tudósok körében a nők aránya gyorsan emelkedik, habár ez még nem ért el a legfelsőbb szintekre, a Nobel-díjasok között például alacsony a számuk.

Mivel a nyugati világban a születésszám és a házasságok száma nem túl magas, a nők egyre több szabadidővel rendelkeznek. Ez különösen igaz az egyedülálló, gyermektelen nők esetében. Ők jelentik a legnagyobb kihívást a férfiak számára a munkaerőpiacon. Az ilyen nők a tapasztalatok szerint sokkal több energiát fordítanak karrierjükre, és erőteljes versenyelőnybe kerülnek, nemcsak a férfiakkal, de a családos nőkkel szemben is. Christina Hoff Sommers The War Against Boys: How Misguided Policies Are Harming Our Young Men című könyve ezzel foglalkozik.

Hatalom és kockázatvállalás

Egyre több területen válik nyilvánvalóvá, hogy tévedés volt a férfiak nélkülözhetetlenségébe vetett hit, előnyük hátrányba fordult. A társadalmi percepció azonban még mindig az, hogy a férfiak hatalmas fölényben vannak. Ennek legfőbb oka, hogy a társadalom vezető pozícióiban továbbra is ők vannak többségben. Az olyan posztok, amelyek hatalommal járnak, hívogatók a férfi mentalitás számára. Ezek nagyobb kockázatvállalást és több harcot igényelnek, és a férfiak előnye ezen a téren megkérdőjelezhetetlen. A hatalommal rendelkező férfi a férfiellenesség legfőbb szimbóluma. Ezen a területen a nők még nem képesek felvenni a versenyt velük szemben. Az, hogy a hatalom csúcsain férfiak állnak, elfedi a tényt, hogy a legfelső szint alatt egyre gyakrabban kerülnek hátrányba. Nem kérdés, hogy a nők előbb-utóbb a társadalom magasabb rétegeiben még meglevő hátrányukat is leküzdik, ha nem is versenyben, hanem a törvények és a társadalmi hangulat változásának segítségével. Ez pedig a férfiak utolsó pozícióit is meggyengítheti.

A férfivá vált nő férfiként viselkedik

Nem kérdés, hogy ha szükség van rá, a nő bármilyenné válhat. Az evolúció nem azért alakított ki különböző női és férfi képességeket, mert nem tudott egyformákat, hanem mert pár százezer évvel ezelőtt fölösleges pazarlás lett volna valami olyasmi létrehozása, amelyekre csak a 20. század második felében lett igény. Agyunk ezzel szemben hosszabb ideig tartó evolúció nélkül is képes alkalmazkodni a vele szemben támasztott követelményekhez. A legismertebb példa a londoni taxisoké, akiknek „GPS-sejtjei” sokszorosára szaporodtak az átlagember agyához képest. De sok más példát is találunk a már idézett Behave című könyvben. A fizikai/biológia változásokhoz hosszabb evolúciós idő kell, de ez is csak évszázadokban mérhető. A kenyai oromók, akik csak néhány száz éve élnek nagy tengerszint feletti magasságban, már olyan biológiai változásokon mentek át, ami különbözővé teszi őket tőlünk.

Ezért, ha a nők férfi szerepeket vesznek át, abban is biztosak lehetünk, hogy ez változásokat idéz elő bennük. Például egy női vezető olyan viselkedésmintákat/tulajdonságokat vesz fel, amit a férfiassággal azonosítunk. (Margaret Thatchert nem lehetett túlzott nőiességgel vádolni.) Szinte bizonyos, hogy idővel a férfiasabb szerepeket betöltő nők viszonya a többi nőhöz a mai férfiakéhoz válna hasonlóvá, ami egy már ma is létező, de kevesebb figyelmet kapó folyamat.

De vannak ennél bonyolultabb helyzetek is. Például azoké a leszbikusoké, akik férfiasabbak, és átlagjövedelmük is magasabb, mint a nem leszbikus nőké. A gender pay gap természetes módon alakult ki a heteroszexuális nők és a leszbikusok között, és gyanítható, hogy ez minden más, a férfiak bűnének felrótt területen is létrejött. Például a szexuális visszaélések területén, ahol a leszbikus nők egy része hasonlóan igyekszik szexuális előnyre szert tenni, mint a férfiak egy része, ahogy ez kiderült a metoo-kampány alatt. Még meglepőbb, hogy a családon belüli erőszak szintje amerikai kutatások szerint magasabb az azonos neműek közötti kapcsolatokban.

A nő az elrontott férfi

Ebből a szempontból nézve a férfiak negatív tulajdonságai már sokkal inkább látszanak társadalmi pozícióból fakadó problémának, mint nemi különbségekből adódónak. A férfiszerepeket átvevő nő pedig sokkal inkább látszik elrontott férfinak, mint megjavítottnak. A férfiszerepekben hasonlóvá válik, de nem rendelkezik a férfiak legfőbb tulajdonságával, a feláldozhatósággal. Az emberiség biológia történetének központjában a nők vannak. Ők rendelkeznek ugyanis azzal a képességgel, ami a család, a társadalom, a faj túléléséhez szükséges. Ezért a nőket minden társadalom védendő, míg a férfiakat feláldozható erőforrásnak tekintette. Hiába mészárolja le férfi ellenségeit egy hadsereg, a nőket általában megkíméli. Győztessé tehetnek ugyan férfihadak egy nemzetet, de ez nem ér semmit, ha a nőik a legyőzöttekéhez képest nem tudnak több gyereket szülni. A mongolok ugyan elfoglalták Kínát, de a kínai nők hamarosan „beolvasztották” őket.

Van még egy evolúciósan nyilvánvaló, de társadalmilag a mai világban elfogadhatatlan tény. A nők nagyon erős befolyással vannak arra, hogy milyenek legyenek a férfiak és milyen irányba haladjon a világ. Ez az állatvilágban teljesen nyilvánvaló, és úgy hívják szexuális választás. A hímeknek olyan tulajdonságaik alakulnak ki, amelyek a párválasztásnál előnyösek. A páva farka túl hosszú, ami hátráltatja a ragadozók elől való menekülésben, de a nőstényekkel való párosodásban előnyt jelent. A szarvasok megterhelő agancsa azért hasznos, mert azzal lehet megszerezni a párosodáshoz való jogot. A hazájukat családjukat megvédeni képes férfiak kelendőbbek voltak, ezért akartak sokan ilyenek lenni. Ma a férfiak nem azért érzékenyebbek és nőiesebbek, mert így tetszik nekik, hanem mert a nőknek így tetszenek jobban, és ez előnyt jelent a párválasztásnál. Nincs mit tenni, a hímek legnagyobb biológiai motivációja a nőstény.

Ehhez kapcsolódó tény, hogy a nőknek kevésbé van szüksége férfiakra, mint fordítva. Idős párok között végzett vizsgálatok azt mutatják, hogy az előbb meghaló nő esetén a férfiak túlélése jelentősen kevesebb a fordított esethez képest.

A nyugati férfi kivesző fajta

Mindezek ellenére utópia, hogy a férfiak teljesen eltűnnek, mert mindig lesz a nőknek olyan csoportja, aki természetes módon akar élni. A szaporodás ugyan nem indokolja, hogy hasonló számban éljenek, mint a nők, és a történelem során is mindig sokkal gyorsabban lejárt „szavatosságuk”. A törzsi és korai társadalmakban a férfiak a mainál is jóval rövidebb ideig éltek, egyes törzseknél akár a férfiak harmada is fiatalon halt erőszakos halált. A modern társadalmakban nem az izmok, hanem a törvények védik a családot, nincs szükség arra, hogy a férfiak meghaljanak feleségeikért és gyermekeikért. Ezért lehet, hogy a nyugati férfi egy kivesző emberfajta, amelyre hosszú távon nincs egyenlő arányban szükség.

Van még egy jelenség, ami kevés figyelmet kap, és ami a nyugati férfiak szükségtelenné válása irányába hat. A női homoszexualitás növekedése. A női homoszexualitást történelmileg kb. 2%-ra becsülik. Ezzel szemben az utóbbi időben nyugati kutatások szerint a nők körében növekszik azok aránya, akik magukat nem tartják heteroszexuálisnak. A fiatalabb nők között ez 8-10% között van, az amerikai Cornell University kutatása szerint viszont 14,4%. A férfiak között az arány nem növekszik, kb. 4%-on áll. A nők körében népszerűvé válik, hogy a lelki és élettársukat saját nemük körében találják meg. A férfiakkal való konfliktusok előli menekülésként, akár divatként is értelmezhető ez a jelenség, ami viszont kezd meglehetősen komollyá válni. Dániában megtermékenyítési programokkal várják az ilyen nőket, nem túl nagy összegért spermabankokban választhatnak apukát jövendő gyereküknek.

Milyen következmények várhatók?

Amennyiben a férfiak és a nők a fizikai erőn kívül mindenben egyformák, valóban szükségtelenek a férfiak, de vannak tényezők, amik ezt árnyalják. Ugyan a mai társadalmi szemüvegen keresztül nem látszanak lényegi különbségek, attól a két nem még nem egyforma, lehetnek olyan, ma lényegtelennek tűnő eltérések, amelyek hosszabb távon társadalmilag hátránnyá válnak.

A nők szempontjából fontos kérdés, amiről nem beszélnek: mit veszítenek a nők a férfiszerepek átvételével. Gyengítik például a női tulajdonságaikat. Ez sokak számára nyereségnek tűnik, ami azonban hosszabb távon nemcsak egyéni, de társadalmi szinten is veszteségként jelenhet meg. Ma végtelen számú kutatás próbálja igazolni, hogy a nők bevonása az irányításba és a hatalomba versenyelőnyt jelent, de erre a végső választ csak az idő adja meg. Arról nem is beszélve, hogy nincs ma ember, aki egy olyan kutatást merne publikálni, ami ennek az ellentétét állítja.

A kutatásokon túl van ennek hosszú távú gyakorlati próbája is. Vannak országok, ahol a nők helyzete hagyományosnak mondható. Kérdés, hogy ezek a régiók történelmi távlatban miként fejlődnek majd. Kimutatható lesz-e különbség a Nyugathoz képes fejlődésben, versenyképességben, innovációban, hatalmi stratégiában, esetlegesen háborúkban? A Világbank gondolata ugyanis, hogy a női egyenjogúság csökkentheti az erőszakos konfliktusokat, csak akkor működne, ha minden országban a nők vennék át az irányítást. A háború a verseny végső formája. Egy nők által dominált társadalom képes lesz megvédeni magát egy férfiak által vezetett társadalommal szemben?

Kína, az emancipált férfitársadalom

A nyugat tökéletes ellenpontja már létezik, és ez Kína. Mao a világ legemancipáltabb társadalmává szerette volna tenni Kínát. Sikerült felszámolnia a hagyományos női szerepeket, és a nők pont olyan termelőeszközzé váltak, mint a férfiak. Minden társadalmi pozíció és foglalkozás nyitott számukra, de ezt csak versenyben szerezhetik meg, semmilyen előnyt nem kapnak. A kínai nőket ezzel együtt a nyugati női szervezetek által fontosnak tartott tényezőkben a világ legkevésbé egyenjogú női között tartják nyilván. A versenyben azonban jól teljesítenek. Saját jogon szerzett női vagyon tekintetében dominánsak a világon. Az összes self-made női milliárdos között kétharmad a kínaiak aránya.

Ezzel szemben, a világ leggazdagabb nőinek listáját olyan fehér nők vezetik, akik apjuktól vagy férjüktől örököltek. A kínai nők kíméletlen, nemi előnyt nem biztosító versenyben érvényesülnek, míg a nyugatiak az adminisztratív támogatás ellenére sem tudják túlszárnyalni őket, egy-egy kivételtől eltekintve.

Kínában azonban nem ez a legérdekesebb különbség. Mialatt a nyugati férfiról mint kivesző fajról beszélek, Kínában ennek ellenkezője történik. Az évtizedek óta tartó gyakorlat, ami több férfi megszületését teszi lehetővé, mint nőét, mára jelentős férfi többletet hozott létre, amit 30-40 millió közé tesznek a 40 év alatti generációkban. A szám Németország és Franciaország ilyen korú teljes férfi lakosságához mérhető. A férfitöbblet agresszívebb, versengőbb és talán versenyképesebb társadalmat eredményez. Ennek bekövetkeztére Fukuyama már 2002-ben felhívta a figyelmet Poszthumán jövendőnk című könyvében. Rámutatott, hogy azok a társadalmak, ahol jelentős számú férfinak nem jut nő, sokkal agresszívebbek és versengőbbek lesznek, és hajlanak a katonai konfliktusra.

Kína épp ezt valósítja meg. A 40 alatti férfiak, akik Kínában több száz millióan vannak, élethalálharcot folytatnak a szűkös erőforrásért, a nőkért. Talán ez is szerepet játszhat Kína sikereiben, hogy olyan agresszíven terjeszkedik a világban, foglal el új piacokat és tör előre innovatív területeken. Ez a csoport jóval nagyobb, mint a teljes hasonló korú nyugati férfi lakosság és a történelmi kérdés az, vajon egy elnőiesedő, a férfi tulajdonságokat elítélő Nyugat képes-e a piacon és esetleg a harctéren felvenni velük a versenyt.

Kína vezetését 10-20 évben belül ez a generáció veszi át. Mi lesz akkor? Úgy tűnik, a kínai nők jobban teljesítenek, mint nyugati társaik, de nekünk a kínai férfiakat kellene legyőznünk. A nyugati nő vajon képes lehet-e erre, ha a kínai nőket sem tudja legyőzni a piacokon?

Legyőzhetik a nyugati nők a keleti férfiakat?

Amikor a nők nagyobb társadalmi szerepvállalásáról beszélünk, ezeket a kérdéseket is fel kellene tenni. Ez azonban tabutéma. Nyugaton valóban nincs szükség férfiakra, a nők előbb-utóbb mindent képesek átvenni tőlük, ha nem is versenyben, de pozitív diszkriminációval és a közvélemény nyomásával megszerezni. De vajon képesek lesznek-e erre a nemzetközi versenyben, ahol nincs udvariasság, előny, kvóta? Képes lesznek-e legyőzni például a kínai férfiakat? A válasz szerintem egyértelmű nem. Amennyiben ez így van, akkor a társadalmi és gazdasági női szerepvállalás növelése és a férfiak háttérbe szorulása erőltetve, versenyelőnnyel támogatva, nemi kvótákkal elérve történelmi léptékben könnyen káros lehet. Az erőegyensúly fenntartása gazdasági és innovációs képességektől függ. Amennyiben Kína vállalatai agresszívebben terjeszkednek és több innovációt valósítanak meg, előbb-utóbb legyőzhetik a nyugati vállalatokat, és ez a gazdasági erőegyensúly felbomlásán keresztül a nemzetközi erőegyensúlyt is felborítja. Ez nem egy-két éves távlatban, de sokak szerint 25-30 éven belül bekövetkezhet.

Ezek után a címben feltett kérdésre azt kell válaszolnunk, hogy szükség van férfiakra és férfias tulajdonságokra. Vannak ugyanis különbségek, amelyek egyértelműen előnyt jelentenek a kíméletlen versenyben, ha éppen az agresszivitás a célravezető, és nincs fair play. Az ilyen helyzetek ugyan elkerülhetők egy demokrácián belül, de nemzetközi téren nem. Ahhoz, hogy egy ország meg tudja magát védeni, néha elkerülhetetlenül szükség lesz ezekre a ma talán elítélt tulajdonságokra. Ez persze nem jelenti azt, hogy vissza kell térnünk a középkori nemi szerepekhez, de érdemes lenne új egyensúlyt keresni.